Nemanja Nikolics Zoltan Stieber Daniel Salloi Krisztian NemethGoal.com

Elemzés: Amerikába ment négy ember

Amerikába ment négy ember, mesterségük címere a támadásépítés és a gólszerzés.

Németh Krisztián - New England

Első fecskeként 2014-ben Németh Krisztián vette be az "új" földrészt, hiszen teljesítményével felhelyezte Magyarországot a labdarúgás térképére Amerikában. Talán ez az időszak volt a legmeghatározóbb az országunkból jövő futballisták megítélése szempontjából. Szabadon igazolható játékosként érkezett akkor Némó a Kansas City-hez, ahol 33 mérkőzésen 16 gólt és 7 gólpasszt jegyzett. A sikeres szezont követően el szeretett volna szerződni egy európai topbajnokságba, azonban ez nem jött össze. A katari Al-Gharafához való szerződés nem bizonyult jó döntésnek, hiszen a sikeres Eb-t követően egyik klub sem akarta kifizetni azt az összeget, amennyiért távozni tudott volna. Így újra hoppon maradt, meg kellett várnia azt, amíg lehetősége nyílik a távozásra.

Ez idén nyáron meg is valósulhatott, mivel az őt szerződtető edző, valamint a menedzsment is kicserélődött a katari klubnál. A New Englandbe való igazolás annak a jele lehet, hogy az amerikaiak nem felejtették el azt, hogy Némó bombaformában milyen teljesítményre képes. Centerként és szélsőként is bevethető, valamint a legjobb éveiben van. Amolyan, most, vagy soha lehetőség az MTK-ban nevelkedett játékosnak.

Németh Krisztián

Stieber Zoltán - DC United

Stieber Zoltán esete egy kicsit különbözik Németh Krisztiánétól, de mégis van némi hasonlóság a pályafutásukban. Stieber németországi karrierje alatt amikor megkapta a lehetőséget, akkor rendszerint élt is vele. Hamburgban megvolt az esélye annak, hogy a Bundesligában egy középcsapat kezdőjátékosa legyen. Egy sajnálatos sérülés és edzőváltás azonban megpecsételte a sorsát. A kölcsönjátékai sem jöttek össze, hiszen a Nürnbergben sem kapta meg a kellő időt a bizonyításra. 

Tavaly a Kaiserslautern a franciaországi Európa-bajnokságon nézte ki magának, hiszen - ki ne emlékezne közülünk - gyönyörű gólt szerzett az osztrákok ellen. A sárvári születésű játékos 20 mérkőzésen lépett pályára az elmúlt szezonban, 2 gólt és 5 gólpasszt jegyzett. Minden bizonnyal januári sérülése is közrejátszott abban, hogy az év második felében már elvétve kapott lehetőséget a szélső. Így nem meglepő, hogy új kihívásokat keresett.

Támadó középpályásként fekszik neki a nyílt, sok területet hagyó játékstílus, amit az MLS-ben is mefigyelhetünk. A DC Unitednél sok energiát fektettek a szerződtetésébe, egyes hírek szerint ő lett a klub legjobban fizetett játékosa. Így már kevésbé valószínű, hogy megtörténik vele ugyanaz, mint Németországban néhány alkalommal: egy félszezon után kimaradna az edző elképzeléséből. Várakozásaim szerint itt végre megmutathatja azt, amire valójában képes.

Stieber Zoltán

Sallói Dániel

Sallói lehet a magyar-amerikai kapcsolatból az első fiatal, aki ott tűnik igazán fel. 2016 őszén kölcsönben a Gyirmótban futballozott - az amerikai bajnokság szünete miatt -, de nem jöttek össze neki a dolgok. Kiesőjelölt csapat, újonc, új keret, védekező mentalitás. Hiába próbálta ki magát az NB I-ben, ez gólokban és gólpasszokban nem nagyon tudott megmutatkozni. Visszatért Amerikába januárban, majd az előszezonban is lehetett már érezni, hogy ez valami más lesz, mint eddig. Valami több, valami jobb, mint ami eddig volt.

Vermes Péter vezetőedző bízott a fiatal tehetségben, aki már akkor is nagyon hálás volt neki, amikor még "csak" csereként bemutatkozhatott az MLS-ben. Júliusig mindössze 5-10 percekre állt be a csapatba, de amint megszerezte első gólját, valami megváltozott. A görcsösség elmúlt a játékából és felszabadult lett. A teljesítménye azóta egyre javul, júliusban a hónap játékosának is megválasztották a Kansas drukkerei. Az idény végére kivívhatja magának azt a jogot, hogy a következő évben is a csapat tagja lehessen. Az pedig garantált, hogy egy év tapasztalattal a háta mögött ennél többre is képes lesz.

Sallói Dániel Kansas CityImago

Nikolics Nemanja

Szerbiából indult, Magyarországon kész játékos lett, Lengyelországban kiteljesedett, Amerikában pedig szárnyal. Akár így is összegezhetnénk Nikolics Nemanja karrierjét. A lesipuskás támadó nem félt attól, hogy megpecsételődött a sorsa azzal, hogy fiatalon nem került ki külföldre. Az összes alkalommal tudatosan váltott, megvolt a döntése mögött az a bizonyos szakmai és anyagi kérdés egyensúlya. Lengyelországban bajnok és gólkirály volt, találataival bevezette a Legia Varsót a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Amit magyar játékost topligákon kívül el tudott érni Európában, azt elérte. Varsóból ünnepelt bajnokként távozott Amerikába. Sokak véleménye szerint az MLS-re való váltás könnyebbé tette az életét, mintha a lengyel pontvadászatban marad. Azt tegyük hozzá, hogy Németh Krisztián első kansasi szezonja kivételével nem sok élménye volt magyar embernek az MLS-ben. Az ottani sportélet teljesen másként működik. Viszont egy olyan projekthez tudott csatlakozni Chicagóban, amelyben óriási potenciál van. 

Nemanja Nikolic Michael de Leeuw Chicago FireUSA Today

A kulcs az lehetett, hogy történelmet tud írni. Beteljesítheti az igazi "amerikai álmot". Az eddigiek alapján az esélye igen nagy erre, hiszen 23 mérkőzésen 16 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Az pedig mindent elmond róla, hogy a Chicago Fire kulcsembere ebben a szezonban nem Bastian Schweinsteiger, hanem Nikolics Nemanja. A gólkirályi cím megszerzése után lehetőségek tárháza nyílhat ki előtte, a határ pedig a csillagos ég.

A négy magyar játékosnak minden esélye megvan arra, hogy maradandót alkosson az amerikai MLS-ben. Mind a négyen a támadással foglalkoznak, egy olyan ligában, ahol a csapatok nem a védekezésre fektetik a legfőbb hangsúlyt. Hárman pályájuk csúcsán teljesíthetik ki a karrierjüket, Sallói számára pedig ez lehet az első kiugrási alkalom. Nem lepődnék meg azon, ha a válogatottban alapembernek számító játékosokból még néhányan csatlakoznának Nikolicsékhoz.

mls ballmls ball
Hirdetés