Aczél Zoltán 2019-ben hivatalosan is újrakezdhette az edzősködést, három évvel később pedig egy feljutással jelezte, visszatért a honi futball világába. Hogy aztán az mennyire fogadja el, más kérdés, a korábbi szövetségi edző majd tízévnyi kanosszája után újra letette mindenesetre a névjegyét.
– A veretlenül kivívott bajnoki cím immár a cél Kozármislenyben?
– Azon vagyunk. A hétközi, MTK II elleni meccsen is mindent megtettünk a győzelemért, nem engedtünk ki, így lesz ezután is. Szeretnénk most már a veretlenségünket megőrizni. Nem lesz könnyű, de ez is egyfajta motiváció.
– Elég látványosan tért vissza ezzel a magyar futball vérkeringésébe.
– Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Kerestek Budapest környékéről is, úgy a család közelében maradhattam volna, de Kozármisleny mellett döntöttem, most már mondhatom, helyesen. Szeretet vesz körbe, néhány jó barátra leltem, ezek a fontosak a világot manapság jellemző fertőben. Ambiciózus futballistákkal dolgozva jó kis kohézió alakult ki a csapat és a szakmai stáb között, ami eredménnyel párosult.
– Az hány plusz kör amúgy, ha a játékos pezsgővel locsolja le az edzőjét?
– Ez esetben egy sem, de amúgy is reméltem, hogy a nekünk megítélt két nap pihenő alatt a feledés homályába vész.
– Ha az anyagiak is megengedik, irány az NB II, újból a profi szint. Mit gondol, sokan ferde szemmel néznek majd önre?
– A harmadosztályban sem fogadtak mindenhol konfettiesővel, de teszek rá, elvégre az igazság ismerete nélkül mocskolódnak sokan, ráadásul magamban lezártam már a múlt ezen időszakát, nem is vagyok hajlandó megszólalni a sokat citált témában. Sokkal fontosabb a számomra, hogy a játékosok tűzbe mennének értem. Azzal foglalkozom inkább, hogy a lehető legjobb eredményt produkáljam, ez érdekelt persze mindig, és mindenhol teljesítettem is. Amúgy pedig nem dőlt még el, vállalja-e a Kozármisleny a másodosztályt.
– Az azért kiakasztaná?
– Nem, mert tudom, hogy ésszerűen, felelősségteljesen kell dönteniük azoknak, akik a működéshez szükséges pénzt igyekeznek előteremteni, elfogadtuk, hogy ezen mi nem tudunk változtatni. A játékosok miatt lennék csalódott, meg amiatt, hogy nem tudunk a kivívott siker után továbblépni, de az élet akkor sem áll meg.
– Munkált önben azért egyfajta dac, amikor elfoglalta a feljutásra vágyó Kozármisleny kispadját?
– A habitusom eleve olyan, hogy győzni akarok, függetlenül attól, épp melyik osztályban tevékenykedem, megmutatni mindenkinek – pláne azoknak, akik anélkül formálnak véleményt, hogy ismernének –, hogy elég jók vagyunk, de bármit is bizonyítani immár csak a családomnak, a gyerekeimnek, a néhány barátomnak akarok, senki másnak. Egyedül az lebeg a szemem előtt, hogy a játékosok száz százalékig kihozzák magukból azt, ami bennük van, örülök, ha ehhez hozzá tudom őket segíteni.
– Bár amatőr szinten dolgozott az elmúlt tíz évben, 2019-től hivatalosan is visszatérhetett a versenysport világába. Milyen érzés volt? Mintha egy 30 kilós zsáktól szabadult volna meg?
– Nem tudom, hány kilót cipeltem, vagy cipelek, de tényleg nem foglalkozom már ezzel. A munkába temetkeztem. És most is az érdekel inkább, hogy azt követően, hogy tavaly megérkeztem ebbe a baranyai kisvárosba, bajnokok lettünk.
– Hogy került képbe Kozármislenyben?
– Alighanem a munkám eredményeként, mert egyrészt nem jártam táblával a hátamon, hogy Mislenyben szeretnék edzősködni, másrészt abban is biztos vagyok, senki nem telefonált ide, hogy segítsetek már a Zolikának munkát találni. Úgy történhetett, hogy az ugyancsak harmadosztályú Dabas-Gyónnal sikerült olyan futballt produkálnunk, hogy arra felfigyeltek. A kozármislenyiek talán épp akkor, amikor a szerényebb lehetőségek közt működő, szerényebb kerettel bíró Dabassal megvertük őket.
A teljes interjú ide kattintva, a bunteto.com oldalon elolvasható.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.






