A Juventus világbajnok középpályása, Paul Pogba Szaúd-Arábiába látogatt a szabadsága alatt, és természetesen rögtön beindultak a találgatások, hogy a torinóiak francia légiósa is a közel-keleti országba szerződhet.
Elmondása szerint Pogba egyelőre nem tervezi, hogy elhagyja a Juventust egy szaúdi ajánlat kedvéért és egyelőre nem is szólnak arról a hírek, hogy bármelyik csapat fontolóra vette volna a szerződtetését. Mindenesetre a középpályás nyitva hagyott egy kiskaput, amikor a szaúdi lehetőségről beszélt:
"Most még a Juventus játékosa vagyok, és jelenleg nem tervezem a váltást. Ma nem, holnap ki tudja. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő" - fogalmazott a sérülékeny középpályás.
A 30 éves labdarúgó tavaly nyáron nagy reményekkel tért vissza az egykor általa már erősített csapathoz, azonban Pogba a folyamatos sérülései miatt csak elvétve jutott szóhoz az előző szezonban. A 2022-2023-as kiírás során mindent egybevetve mindössze 10 meccsen lépett pályára a torinói csapatban.
A fentiek tükrében egyáltalán nem lenne meglepetés, ha hamarosan Pogba körül is megjelennének a dúsgazdag szaúdi érdeklődők.


