Furcsa nyilatkozatot adott Jonathan Viera, az UD Las Palmas csapatkapitánya a Celta Vigo ellen 2-1-re megnyert találkozót követően.
A 33 esztendős középpályás a kispadról beszállva góllal és gólpasszal járult hozzá a Kanárik sikeréhez, a sárga-kékek ráadásul hátrányból tudtak fordítani az Estadio de Gran Canariában.
„Itt az ideje, hogy átadjuk a helyet a gyerekeknek, hogy a mögöttünk érkezők előre lépjenek, ahogy én tettem annak idején.Az én időm a végéhez közelít, már nagyon kevés van hátra” - mondta a Las Palmas élő legendája.
Nem túlzás a titulus, hiszen Viera 264 tétmérkőzésen szerepelt a csapat színeiben, amellyel az örökranglista második helyén áll, gólt és gólpasszt viszont senki nem szerzett nála többet Gran Canarián.
A találkozót követő sajtótájékoztatón Garcia Pimienta vezetőedző szinte megerősítette játékosa szavait.
"Ha marad a szezon végéig, tökéletes. Segítünk majd, együtt eldöntjük, mi a legjobb neki" - mondta a tréner.
Viera szavai egyértelműek, mégis sok kérdést felvetnek.Szögre akasztja a cipőt?Távozik a klubtól?Dühös volt, amiért többször csak csereként vagy tőle idegen poszton játszott?
Sajtóhírek szerint az egyszeres spanyol válogatott futballista úgy döntött, a télen Szaúd-Arábiába igazol, hogy karrierje végéhez közeledve némi pénzt keressen. A Las Palmas pedig nem fog az útjába állni, hiszen oly sokat köszönhetnek a kapitánynak, ráadásul így felszabadulna egy jelentős, 6 millió eurós fizetési keret a büdzsében.



