A Shakhtar nincs kibékülve a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azon döntésével, amely az Oroszország és Ukrajna közötti háború kitörését követően módosítja a játékosok státuszáról és átigazolásáról szóló szabályzat 7. mellékletét. A szabályozás megváltoztatása lehetővé teszi, hogy a bármelyik háborúban érintett országban foglalkoztatott külföldi állampolgárok egyoldalúan felfüggesszék szerződésüket, ha el kívánják hagyni a régiót.
Manor Solomon ezt a lehetőséget kihasználva érkezett az előző idényben a Fulhamhez azonban kölcsönszerződése után a szélsőnek még további egy év van hátra a Shakhtar Doneck-es szerződéséből, azonban már nem szeretne visszamenni Ukrajnába, másik klubot keres magának Angliában.
A FIFA a közelmúltban bejelentette, hogy a 7. mellékletet 2024 nyaráig meghosszabbítják, ami igen nagy visszhangot váltott ki több érintett klub részéről, akik úgy vélik, hogy igazságtalanul büntetik őket az átigazolási bevételek kiesésével.
A Shakhtar becslése szerint a szabályzat maitt akár 80 millió euró veszteség is érheti a klubot, ha az olyan játékosok, mint Solomon ingyen távozhatnak.
Bár a Sportdöntőbíróság helybenhagyta a FIFA eredeti döntését, a Shakhtar most a svájci szövetségi törvényszéken készíti elő az ügyet, és fellebbezést nyújtott be az Európai Bizottsághoz is. Sergei Palkin, a Shakhtar vezérigazgatója figyelmeztette a Spurst, hogy jogi lépésekkel is szembe kell nézniük, ha megpróbálják a helyzetet a maguk javára kihasználni és leigazolják Solomont.
"Felvettem a kapcsolatot Solomonnal és az ügynökével, és visszahívtam a klubunkba" - mondta Palkin az ESPN-nek. „Azt mondtam, hogy a Bajnokok Ligájában az összes meccset lejátszhatod, ott leszel a kezdő tizenegyben”, de nem akar elköltözni, és szerintem Angliában marad."
"Végül, hová igazol, nem tudom. Mindenesetre, ha a Tottenhamhez megy, akkor ebben az ügyben a Tottenhammel fogunk tárgyalni a bíróságon. De minden egy egyszerű helyzethez vezet vissza: a jogalap nélküli gazdagodáshoz."
"Szeretnék üzenni azoknak a kluboknak, akik átigazolási díj fizetése nélkül próbálják szerződtetni játékosainkat: a Shakhtar jogalap nélküli gazdagodás miatt keresetet fog benyújtani olyan játékosokkal vagy klubokkal szemben, akik meggazdagodtak és anyagi előnyhöz jutottak."
-mondta el az ESPN-ek a vezérigazgató.



