A Charlotte-ban megendezett összecsapáson a királyi gárda már a 19. percben megszerezte a vezetést a londoni kékek ellen. 8 perccel később ismét Vinícius adott egy nagyszerű indítást Brahim Díaznak, aki elhúzta a labdát a kapuból kirontó Jörgensen mellett, majd éles szögből a begurította. A szünet előtt nem sokkal Enzo Fernández tette be a labdát az ötösön belülre, ahonnan Noni Madueke bólintott a kapu jobb oldalába.

Baltimore-ban a Milan 5 perc alatt kétgólos előnybe került az FC Barcelona ellen. Előbb Luka Jovics, majd a hazai közönség előtt játszó pulisic lőtt éles szögből egy látványos gólt. 7 perccel a második milánói gól után megvillant Robert Lewandowski is, a lengyel csatár 16 méterről belsőzött a bal alsó sarokba. A szünet előtt Lewandowski kiosztott volna még sarokkal egy gólpasszt Pau Víctornak, de a találatot les miatt nem adták meg.
A második félidőben fordult a kocka és ezúttal Víctor rúgatott gólt a lengyellel. A rendes játékidő nem hozott több találatot, így jöhetett a tizenegyespárbaj. Az első sorozatban mindkét fél kétszer hibázott. A hatodikban a milánói Zeroli belőtte a tizenegyesét, míg Mikayil Faye kihagyta és így az olasz csapat ünnepelhetett.

