A francia L’Equipe és az AS információi szerint a PSG mindenben megegyezett Milan Skriniarral, így az Inter rutinos védője a francia fővárosba igazol. A 27 éves, 53-szoros szlovák válogatott bekk már régóta a párizsiak kívánságlistáján szerepel, tavaly nyáron 55 millió eurót is ajánlottak érte a franciák, azonban a milánóiak 65 millió alatt semmiképp sem szerették volna elengedni őt, emiatt félbeszakadtak a tárgyalások.
A PSG türelmes volt, Skriniar szerződése ugyanis 2023 júniusában kifut az olasz csapatnál, így nyáron már szabadon igazolható játékossá válik. A L’Equipe szerint ezt a helyzetet használják majd ki a franciák, szóban már meg is egyeztek a védővel, aki így ingyen lesz a PSG futballistája. Az AS azonban nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az Inter már most télen túlad rajta, mindössze 10-15 millió euróért.
Skriniar 2017-ben érkezett az Interhez, amelynek mezében 228 meccset játszott, ezeken 10 gólt szerzett. Értékét 60 millió euróra becsüli a Transfermarkt.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.






