A magyarokkal azonos csoportban levő német válogatott kapitánya a csapatépítési gondok ellenére optimista, és bízik benne, hogy a nemzeti együttes a hazai környezetben zajló 2024-es Európa-bajnokságon jól fog szerepelni.
Ilkay Gündogan a Die Zeit hetilapban szerdán megjelent interjújában úgy fogalmazott, hogy a német válogatottnak csapatként még nem sikerült eleget fejlődnie, amit megmutattak a közelmúltbeli kudarcok is.
„Bizonyos pillanatokban az az érzésem, hogy mindannyian túlságosan önmagunkkal vagyunk elfoglalva. Nem sikerült csapattá fejlődnünk, és sajnos már nincs sok időnk, de szükséges, hogy jobban bízzunk egymásban"
– hangsúlyozta a Manchester City után az új klubidényt már az FC Barcelonában kezdő középpályás.
Kitért rá, hogy az új szövetségi kapitánnyal, Julian Nagelsmann-nal jól kezdtek, hiszen októberben legyőzték az Egyesült Államokat, majd döntetlent játszottak Mexikóval, utána viszont a múlt hónapban kikaptak Törökországtól és Ausztriától.
„Egyértelmű feladatokra van szükségünk. Mindenkinek tudnia kell, mit kell tennie a pályán. Szimbiózisnak kell lennie köztünk, ami tényleg nem lehet olyan nehéz, mivel karakteres és tisztességes csapat vagyunk"
– jelentette ki Gündogan, aki a problémák ellenére továbbra is bizakodó a hazai kontinenstornát illetően.
„Bár az elmúlt hónapok teljesítménye egyáltalán nem volt jó, nincs kétségem afelől, hogy sikeresek leszünk az Eb-n"
– húzta alá.
Németország a jövő nyári Európa-bajnokságon az A jelű négyesben szerepel Magyarország, Skócia és Svájc társaságában. Magyarország az Eb A csoportjában először június 15-én Svájc ellen lép pályára Kölnben, majd négy nappal később a házigazda németekkel, június 23-án pedig Skóciával játszik egyformán Stuttgartban.
Forrás: MTI

