Az OTP Bank Liga 26. fordulójának nyitómérkőzésén a 10. Mezőkövesd a 11., kiesőhelyen álló Gyirmótot látta vendégül.
Az első kapuralövés Simon András révén a vendégekhez kapcsolódik, azonban a vezetést a hazaiak szerezték meg a 20. percben, amikor Cseri indította remekül Jurinát, aki a kapuig nyargalt, majd higgadtan góllal fejezte be az akciót.
Az első félóra végén Vajda bal oldali beadása után Jurina előzte meg Rusákot, s felejt a kapuba, de a játékvezető rögtön sípolt és szabadrúgást ítélt a kapus támadása miatt.
A hazaiak részéről továbbra is Simon András volt a legveszélyesebb, de a kapuba sem ő, sem más gyirmóti nem tudott betalálni.
A 63. percben Besirovics indult volna meg Rusák kapuja felé, azonban Zeke utolsó emberként lerántotta a támadót, amiért egyből kiállította a védőt játékvezető.
Az emberelőnynek köszönhetően a hazaiak teljesen átvették a játék irányítását, de a második gólt nem sikerült megszereznie Supka Attila együttesének, de a három pontjuk nem forgott veszélyben.
Győzelmével a Mezőkövesd megelőzte az Újpestet és feljött a 9. helyre a tabellán.
OTP Bank Liga 26. forduló:
Mezőkövesd-Gyirmót 1-0
gól: Jurina (20.)

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



