"A szélső, aki ámulatba ejti Európát" - írja a spanyol Marca, amely a csütörtök esti, West Ham United-AZ Alkmaar Európa Konferencia-liga elődöntő előtt Kerkez Milost helyezte a középpontba.
A lap szerint a 19 éves balszélső azegyik legkeresettebb hátvéd Európában, kiemelkedően teljesít a holland bajnokságban és az európai porondon is.
"Még mindig szoknom kell a holland futball magas szintjét, hiszen három-négy naponta játszom. Ez eleinte kicsit nehéz volt, de mostanra kezdem megszokni. A válogatottban is alapemberneklenni Igazi megtiszteltetés. Remélem, hogy így folytatom” – kezdte Kerkez.
"Sok támadó feladatom van, amit szeretek, de védekezésben is sokat dolgozom. Segítek a csapattársaimnak helyzeteket kialakítani, ezzel növelem a gólszerzési esélyeinket, a szélsőknek és középpályásoknak pedig minél több teret nyitok” – elemezte saját játékát az AZ Alkmaar futballistája, aki a Milan két évvel ezelőtti megkereséséről is beszélt.
"Amikor egy olyan nagyszerű klub, mint a Milan, téged akar, nem sokan mondanak nemet.Közvetlenül Maldini hívott fel, a döntés nagyon könnyű volt, édesapámmal együtt hoztuk meg" - mesélte Kerkez, aki az olasz tartalékbajnokság egyik legjobb hátvédje lett,sokan Theo Hernández utódját látták benne, azonban néhány barátságos mérkőzésen túl nem jött el a várva várt lehetőség a San Siróban.
"Jól teljesítettem, sok lehetőségem volt az első csapattal edzeni, nagyszerű és felejthetetlen élmény volt ilyen játékosokkal tréningezni, de édesapámmal úgy döntöttünk, hogy az AZ-ba szerződni a tökéletes döntés, hogy profi legyek. Személyesen jöttek el értem Milánóba, ez azt mutatta, hogy nagyon akarnak. Elmagyarázták a terveiket és a klub működését, ami megkönnyítette a dolgomat. Ez egy tökéletes hely a fiatal játékosok számára" - emlékezett vissza a 19 esztendős játékos, aki körül a pletykák szinte mindennaposak.
"Szeretem a spanyol futballt, ezért sokat nézem a La Liga-t. Különösen emlékszemnéhány őrült El Clásicóra... El tudom képzelni, hogy egyszer ott játszom. De egyelőre még itt kell sokat letennem az asztalra."

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



