Fogadj 20-szoros szorzóval a Super Bowlra, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)
A Puskás Akadémia közös megegyezéssel szerződést bontott Mohamed Mezghranival - mindezt csütörtökön jelentette be hivatalos honlapján a felcsúti klub.
A belga-algériai kettős állampolgárságú hátvéd öt évet töltött Magyarországon, három évet húzott le a Bp. Honvédnál, 2022 januárjában igazolt a Puskás Akadémiához. A kispestieknél 68, Felcsúton 26 tétmérkőzésen kapott lehetőséget.
Nem sokkal később a lengyel élvonalbeli Warta Poznan bejelentette Mezghrani szerződtetését, aki a szezon végéig írt alá a zöld-fehérekkel, hosszabbítási opcióval.
A 29 esztendős futballista már egy ideje a lengyel együttessel készül, több felkészülési mérkőzésen is szerepet kapott a csapat törökországi edzőtáborában, ahol gólt is szerzett, s büntetőt is kiharcolt, teljesítményével pedig meggyőzte a szakmai stábot.
Mezghrani így újra együtt futballozhat korábbi Honvédos csapattársával, Eppel Mártonnal.
"Mielőtt próbajátékra érkeztem, nagyon sok pozitív véleményt hallottam a klubról és a csapatról. Megnéztem néhány meccset a szezon első részéből, és úgy döntöttem, hogy ez a váltás nagyon jó lehet számomra. Mivel a lengyel bajnokságról is jó véleménnyel vagyok, elég kézenfekvő és egyszerű volt a döntés, hogy csatlakozzam a Wartához. Eppel Márton sokat segített, de az egész csapat nagyon jól fogadott, ahogyan az edzők is, akik elmondták, mit várnak tőlem. Boldog vagyok, hogy a Wartánál folytathatom" - nyilatkozta Mezghrani.

