A napokban derült rá fény, hogy a Sepsiszentgyörgy egyik játékosát ittas vezetésen érték a városban, melyet követően az egyik román lap a csapat magyar labdarúgóját, Varga Rolandot gyanúsította. Az ügy kapcsán megszólalt a klubelnöke is, aki tisztázta a Győr és a Ferencváros korábbi játékosát.
A Sepsi OSK elnöke, Diószegi László a Sportrádió Hazafutás című műsorában elárulta, hogy nem Varga Roland volt az a külföldi játékosuk, akik ittas vezetésen kaptak:
„A személyiségi jogok miatt nem mondhattuk el, kivel történt az eset. A lényeg az, hogy Varga Rolandot ártatlanul belekeverték ebbe a helyzetbe.”
"Véleményem szerint csak feltételezték, mikor meghallották, hogy külföldi játékosról van szó. Semmi alapja nem volt ennek a véleménynek. Még csodálkozom is, hogyan hozhatott le egy sportújság egy ilyen hírt" - tette hozzá a klubvezető.
"A rendőrség egyelőre szintén nem adhat ki információkat a személyiségi jogok védelmének érdekében. Kiderül majd, kivel történt az eset, de annyit elárulhatok, hogy nem magyar volt az illető” - adott tájékoztatást Diószegi.
Varga a közösségi oldalán közölte, hogy jogi lépéseket fog tenni az ügyben őt megvádoló portállal szemben.

