Zsóri DánielBUDAFOKI MTE

A kiesés elől menekülő Budafok legyőzte az éllovas Nyíregyházát!


Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

Nem túlzás állítani, hogy az utób­bi évek egyik legjobb NB II-es mérkőzését játszották vasárnap Budafokon. A 95 perc tömény izgalomba öt gól, két kihagyott büntető, egy kapufa és egy piros lap is belefért, sőt a Budafok góljai igazán látványosra sikerültek.


Dajka László vezetőedző együttese hamar kétgólos hátrányba került a listavezető Nyíregyháza ellen, de a 28. percben – a korábban büntetőt hibázó – Kovács Dávid révén szépített. Két perccel később a fiatal Nagy Gergőt kiállították (az első sárgáját a 26. percben jogtalanul kapta), így ismét nehéz helyzetbe kerültek a XXII. kerületiek.

"Bár nem készültem rá, ha már felém érkezett, a kapuval szemben állva gyorsan úgy döntöttem, hogy ollózó mozdulattal próbálom kapura lőni a labdát – örülök, hogy a bal sarokban kötött ki. A legjobbkor jött a gól, mert az emberhátrány és a vesztes állás miatt nem éreztem biztatónak a helyzetünket, de így döntetlennel mehettünk pihenőre." - nyilatkozta Zsóri Dániel az NSO-nak adott interjújában, majd hozzátette:

"A szünetben Dajka László elmondta, bár nem rossz az iksz, ne tegyünk le a kontrák lehetőségéről, és azt vettem észre az öltözőben, hogy mindenki motivált, éhes a sikerre, tüzeli a társát – ez volt a kulcs a győzelemhez. Sokan átlag feletti teljesítményt nyújtottunk, Gundel-Takács Bence például óriásiakat védett. Az ollózós gólnál is jobban örülök annak, hogy meg tudtuk nyerni a meccset. Emberhátrányban futballozva fordítottunk, ilyenre korábban nem volt példa pályafutásom során."

A győzelemhez az is kellett, hogy a Budafok a második félidőben hősiesen küzdjön tíz emberrel, és a 91. percben elsüljön Oláh Bálint lába is, aki 23 méterről bombázott a kapuba.

A nagyszerű sikernek hála a Budafok mindössze egyetlen ponttal lemaradva áll kieső helyen a PMFC és a BVSC mögött.

Forrás: NSO

Hirdetés
0