Claudio Marchisio 25 éven keresztül szolgálta a Juventus együttesét, de 2018 nyarán búcsúzni kényszerült az olasz együttestől, hiszen felbontották a szerződését.
A következő idényt így már a Zenit játékosaként kezdte, de nem találta meg a számításait az orosz csapatnál Marchisio.
Jelenleg tehát nincs csapata a 33 éves középpályásnak, de a Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Flamengo szívesen leigazolná a Juventus legendáját.
Könnyen lehet tehát, hogy Marchisio már nem sokáig lesz szabadúszó, ha sikerül megegyeznie a brazil együttessel.
A Zebráknál mindent egybevetve közel 400 mérkőzésen lépett pályára és ezeken a találkozókon 37-szer volt eredményesen, míg a Zenitben 9 összecsapáson 2 találatig jutott az olasz játékos.
Getty



