Pogba ügyében tárgyalt a Juventus sportigazgatója

Hozzászólások()
Getty Images
Többek között a világbajnok klasszis miatt utazott Londonba a torinói sztárcsapat igazgatója.

Fabio Paratici, a Juventus sportigazgatója különböző átigazolási ügyek miatt egy kisebb körutat tett Európában, és Angliában is megállt, hogy Paul Pogbáról tárgyaljon a Manchester United képviselőivel.

A Sky Sports beszámolója szerint Paratici és a manchesteriek közötti megbeszélésre Londonban került sor, és bár konkrétumokról még nem esett szó, a jelenlévők egyeztettek a játékos helyzetével kapcsolatban.

Paul Pogba 2016-ban, akkor rekordösszegnek számító 93 milló fontért cserébe tért vissza a Juventustól Manchesterbe, ahol korábban fiatal játékosként szerepelt.

A megbeszélés részét képezte Joao Cancelo ügye is. A portugál jobbhátvédet a Manchester United szívesen leigazolná, és bár korábban úgy tűnt a Manchester City lehet a befutó a megszerzésére, az angol bajnoknál sokallták a Juventus által kért 44 millió fontos vételárat, ráadásul Danilo sem lett végül az Inter játékosa.

Paratici természetesen a Chelsea-vel is tárgyalt Londonban, a Juventus ugyanis továbbra is Maurizio Sarrit szeretné kinevezni a vezetőedzői pozícióta, de mivel a friss Európa Liga-győztes mesternek élő szerződése van, ezért meg kell egyezniük a Kékekkel.

A cikk lejjebb folytatódik

A torinói csapat sportigazgatója végül Lyonba is elutazott, ahol Tanguy Ndombele leigazolásáról tárgyalt. A francia válogatott középpályás megszerzésének ügyében jelenleg a Tottenham tűnik befutónak, de Jean Michel Aulas korábban elmondta, hogy ha az érdeklődő csapatok ugyanakkora összeget ajánlanak a játékosért, akkor ő legszívesebben a Juventusnak adná el.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Tanguy Ndombele Lyon 2018-19

Bezárás