Mattias Svanberg

A Juve és a Milan verseng az "új Ibráért"

A Juventus és a Milan is ajánlatot készül tenni a Malmö tehetségéért, Mattias Svanbergért. A 18 éves támadót a svédek Zlatan Ibrahimovic óta az ország legnagyobb tehetségének tartják, így nem meglepő, hogy több csapat érdeklődését is felkeltette.

A Goal értesülései szerint mindkét olasz óriás a Primavera-csapatába igazolná le Svanberget, akiben hatalmas potenciált látnak.  

A játékos klubja ugyanakkor mindent megtesz a tehetség megtartása érdekében, ugyanis a Malmö a Bajnokok Ligája-selejtezőjében lesz érdekelt, egy sikeres nemzetközi szerepléssel pedig a középpályás ára tovább emelkedhet.

A két olasz klub esélyeit ronthatja, hogy a jelenleg 5 és 10 millió euró közé becsült értékű, svéd U19-es válogatott játékos csak abban az esetben hagyná el jelenlegi klubját, ha új együttesében rendszeres játéklehetőséghez juthat a felnőtt csapatban.

Svanberg legnagyobb erényei között a játékintelligenciáját és technikai képzettségét tartják számon elsősorban, ám a jó felépítésű középpályás az ellenfél kapuja előtt sem jön zavarba. A svéd tehetség 16 esztendősen debütált a Malmö felnőtt csapatában, és jelenlegi szerződése 2019 decemberéig köti a klubhoz, így a kérőknek alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk, ha meg akarják kaparintani az aláírását.

Mattias Svanberg

AC Milan banneracmilan.hu
Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on