Amikor Magyarországra kerültem, akkor hagytam el először az otthonomat és két éve nem láttam már a családomat.
– mondta el mindezt a Honvéd ukrán debütáló játékosa, Viacheslav Kulbachuk.
Majd hozzátette, embert próbáló szituáció ez, de tudja mit, miért tesz, a háborúról pedig nem szeretne beszélni, mert lelkileg nagyon nehezen bírja.
A legutóbbi Honvéd-meccsen (soroksár ellen győztek 4–1-re) történt debütálására (a 79. percben kapott lehetőséget) viszont jó szívvel emlékszik vissza, úgy véli, ez volt számára a tökéletes pillanat.
Hatéves voltam, amikor elkezdtem focizni, eleinte bokszoltam is a futball mellett, majd kilencéves koromban kellett választani a két sportág között. Mindkettőt szerettem, a foci lett a nyerő! Erre a pályára lépésemre pedig egész életemben emlékezni fogok.
– véli Viacheslav Kulbachuk.
Boldog voltam, ki akartam élvezni a pillanatot és talán meglepő, de a telefonomat csak akkor vettem elő, amikor a Bozsik Arénából visszaértem az akadémiára. Addigra már rengeteg üzenet várt, sokan gratuláltak, apukámmal és anyukámmal is tudtam beszélni. A szüleim elmondták, nagyon büszkék rám és megérdemeltem a lehetőséget, hiszen rengeteget dolgoztam érte.
– folytatta a Honvéd fiatalja, aki azt is elárulta, nem gazdag családból származik, így a fizetéséből is az az első neki, hogy az otthoniakat támogassa.
