1-0-ra nyert a Budapest Honvéd a Kecskemét ellen az OTP Bank Liga 30. fordulójában, így eldőlt, hogy a Ferencváros megszerezte a történelme 34. bajnoki címét.




A mérkőzés előtt már tudni lehetett, hogy amennyiben kikap a KTE, akkor még a hétvégi bajnokija előtt aranyérmes lesz az NB I-ben a Fradi.
A mérkőzés nagy részében a mezőnyben folyt a játék, a csapatok egymás hibáit próbálták kihasználni. Az első kecskeméti lehetőség egy esetleges büntetővel alakulhatott volna ki, azonban a játékvezető nem ítélt tizenegyest Bocskay talpalására. Pár perccel később viszont már a hazaiak szerezték meg a vezetést. Az 55. percben Bocskay odalépett Banó-Szabónak, így szerelte őt, majd Kocsisnak passzolt. A támadás átkerült a bal oldalra, innen Tamás passzolta be a labdát, amit Kerezsi lőtt hat méterről a kapuba. A videóbírózás után nem láttak szabálytalanságot, így a mérkőzés egyetlen találata ekkor született.
A vendégeknek még volt egy nagy helyzetük a 80. percben, Szuhodovszki bal oldali beadását ballal, középről Tóth laposan lőtte meg, így a balra elvetődő Szappanos hárítani tudott. A meccs hajrájában próbálta áttörni a Kispest védelmét a KTE, azonban gólt már nem tudtak szerezni.
A Honvéd így nagy lépést tett a bennmaradás fele, míg a Kecskemétnek vigyáznia kell a bajnoki tabellán mögötte négy pontra lévő Paksra.
A Ferencváros zsinórban ötödik alkalommal nyerte meg az NB I-et.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

