A Honvéd a Diósgyőrt legyőzve tovább menetel a bajnokságban

Davide Lanzafame Honvéd
mti.hu
Egyetlen gól döntött a három pontról.

Szombaton este került sor a mai nap utolsó mérkőzésére az NB I-ben, amelyen a Honvéd a Diósgyőrt fogadta.

A kispestiek a kezdeti botladozások után egészen pazarul fociztak az utóbbi időben, és mai sikerükkel akár az élmezőny közelébe is érhettek volna.

Ennek megfelelően a 29. percben vezettek is, amikor egy kisebb védelmi megingást követően Lanzafame 11 méterről a kapust érintve lőtt a hálóba. 1-0

Ahogy a találat előtt sem záporoztak a helyzetek, úgy utána sem, de az elmondható volt, hogy a Honvédnak több lehetősége adódott, elsősorban Gazdag és Moutari által.

A kissé paprikás találkozón Lanzafame gólja mellett a hajrá pillanatai voltak még érdekesek, amikor 1 percen belül három piros lap villant: elsőként Ivanovski, majd a két vezetőedző, Giuseppe Sannino és Feczkó Tamás is a kiállítás sorsára jutott.

Az eredmény azonban nem változott, a Honvéd 1-0-s sikerének köszönhetően az 5., a Diósgyőr pedig mai vereségét követően a 9. helyen a tabellán.

A mérkőzés egyetlen találatát az alábbi videóban tekinthetitek meg.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Bezárás