Élesedik a helyzet a csoportban.
Interjút adott a Corriere dello Sportnak Bryan Heynen, a Ferencvárossal egy Ekl-csoportban szereplő Genk csapatkapitánya, amelyben kitért a magyar együttesre is - írja a Nemzeti Sport.
„Nem számít, hogy ki szerzi a gólt a csapatomban. Az a fontos, hogy jó teljesítményt nyújtsunk és nyerjünk. Már napok óta a lilák elleni meccs jár a fejünkben, és mondhatom, hogy készen állunk a küzdelemre. Nagyon fontos találkozó előtt állunk. Hatalmas a tét nekünk is és a Fiorentinának is, bár szerintem rajtuk nagyobb a nyomás. Ha nyernek, továbbjutnak, ugyanakkor ha nem sikerül nekik, akkor minden a Ferencváros otthonában dőlne el, és az nem lenne sima ügy.”
A játékos emellett elmondta, hogy teljesen más mérkőzés lesz ez, mint amit a Belgiumban játszott a két csapat, ahol ha kicsit figyelmesebbek, nyerhettek is volna. Kitért arra is, hogy a Fiorentina egy nagyszerű gárda - de szerinte az Aston Villa a sorozat legnagyobb esélyese -, és ahogy a két csapatnak, úgy a Ferencvárosnak is az Európa Ligában lenne a helye.

.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)