Kovács Marcellinstagram

A Fraditól érkezik kapus Kisvárdára

Fogadj 20-szoros szorzóval a Montenegró-Magyarország Eb-selejtező mérkőzésre, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Hivatalos honlapján jelentette be a Kisvárda Master Good, hogy szerződtette a Ferencváros kötelékébe tartozó Kovács Marcellt.

A Montenegró-Magyarország Eb-selejtezőn a hazaiak győzelme 3.50, a döntetlen 3.25, a mieink sikere 2.10-szeres szorzóval fogadható.(x)

A 20 éves kapus, Kovács Marcell nyíregyházi születésű és záhonyi származású, U14-es korában volt kisvárdai játékos. Azóta megjárta Diósgyőrt és a Ferencvárost is, a Fradiban játszott az U17-es és az U19-es csapatban, szerepelt a zöld-fehérek NB III-as tartalékcsapatában, a 2021-es tavaszi szezonban pedig ötször ült a kispadon a zöld-fehérek NB I-es mérkőzésein, először éppen Kisvárdán, a 0–0-ra végződött bajnokin, majd a következő héten, az Újpest ellenin (3–0), amikor az FTC bebiztosította bajnoki címét.

Az előző, 2022-2023-as szezonban a Fradi égisze alá tartozó, NB II-ben szereplő Soroksár játékosa volt, 21 mérkőzésen védett a végül ötödik helyen végzett „Soriban”, amelynek éppen a jól siketült bajnoki évzárás idején vált alapemberévé.

"Nézőként jártam már a kisvárdai stadionban, illetve itt lehettem először tagja a Fradi meccskeretének. Ez is sorsszerű, az álmom pedig az, hogy kisvárdai színekben védhessek az első NB I-es meccsemen is. Mivel pályára nem léptem a Fradiban, bajnoki aranyérmem sincs, illetve mégis, hiszen akkori csapattársamnak, Somáliának már a harmadik elsősége volt a Fradi színeiben, így nekem adta az érmét, amit azóta is féltve őrizgetek."

-nyilatkozta a klub honlapjának a legújabb igazolásuk.

Kovács az 1-es számú mezben fog pályára lépni.

Forrás: kisvardafc.hu

Unibet
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0