A Fradi edzője megszólalt az elbukott bajnoki döntő után

Hozzászólások()
Sas Gábor
Véleménye szerint semmi sem akart összejönni a csapatának.

Ahogy már korábban megírtuk, az MTK nyerte a női labdarúgó NB I-et, miután másodjára is 1-0-ra megverte az alapszakasz győztes Ferencvárost.

Mindkét mérkőzésen a Fradi támadott többet, mégis a kék-fehérek örülhettek a végén.

A cikk lejjebb folytatódik

Dörnyei Balázs csalódottan értékelt a mérkőzés után.

Erre nem tudok magyarázatot adni. Az MTK kétszer találta el a kaput, mi pedig mindent kihagytunk. Nem tudom, hogy ez hányszor fordul elő a futballban. Uraltuk a meccset, ziccereink voltak, de nem rúgtunk gólt. Az, hogy ki akart futballozni és ki nem, az itt most senkit sem érdekel. Sokkal jobban fáj, hogy kétféle labdarúgó-felfogásból az nyert, amelyik nem igazán támogatja a futball fejlődését. Megfelelő tempóban játszottunk, még több helyzetünk volt, mint az első meccsen, de üres kapu mellé emelgettük a labdát kétszer is. Nem hiszek a szerencsefaktorban, mert mi mindent megtettünk az egész évben. A magyar női labdarúgásban ezek a lányok messze a legtöbbet dolgozták. Ma nem működött semmi, nem tudom, mi lehetne a megoldás. Az utolsó tíz percünk nagyon rosszul sikerült, nagy volt a szervezetlenség. Azt nagyon bánom - mondta a Ferencváros szakvezetője.

Dörnyei Balázs Ferencváros Fradi

Következő cikk:
Ezeket a meccseket nézhetitek ma a tv-ben
Következő cikk:
Jelentősen egyszerűsödhet a jegyvásárlás a magyar bajnoki meccseken
Következő cikk:
Olasz elsőosztályú csapatnál folytatja a Zalaegerszeg tehetsége
Következő cikk:
Támadót igazolhat a spanyol élvonalból a Barcelona
Következő cikk:
Továbbjutott a Valencia és a Getafe is a Spanyol Kupában
Bezárás