Az első negyven perc még akkor is a Fehérvárról szólt a Ferencváros elleni rangadójukon, ha az első félidőben 70-30 volt a labdabirtoklás százalékos aránya a fővárosiak javára.
Ha nem is volt helyzet helyzet hátán piros-kék oldalon, a rögzített szituációkból okozott gondot a zöld-fehéreknek a székesfehérvári együttes.
Majd jött a 42. perc és a már-már szokásosnak mondható Varga Barnabás-villanás, ezúttal 5 méterről fejelt a hálóba, 0-1, így is vonultak a csapatok szünetre.
A második etapot is jobban kezdte a Fehérvár, már ami a helyzeteket illeti, fölényben továbbra is a Ferencváros játszott. Ennek pedig az eredménye újabb fejesgól formájában lett meg az 52. minutumban - ismét Varga Barnabás, ismét 5-ről, 0-2.
Ha pedig másnak nem is, a 76. percbeli tűzijátéknak örülhettek a hazaiak, bár valószínű csekély gyönyör volt ez Székesfehérváron. Több ezúttal nem jutott a piros-kékeknek, 2-0-ra győzött a Ferencváros, mely így jelenleg már első a tabellán.

