A téli átigazolási időszakban a Ferencvárostól távozó és a Fehérvár csapatához szerződő magyar válogatott középpályás, Sigér Dávid az NB1.hu részére adott interjúban részletesen beszélt távozásának körülményeiről.
"Összességében nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy régóta érett, tehát nem véletlen, hogy sok mindenkit váratlanul ért. De vannak helyzetek az életben, amikor gyorsan kell cselekedni, ez pont ilyen volt" - említette a beszélgetésben Sigér.
"November végén, a szerb Csukaricski elleni visszavágón még a kezdőben kaptam helyet, viszont az azt követő öt mérkőzésen egy percet sem játszottam már az őszi szezon végén. Alapból ezt nehezen éltem meg, azonban a téli pihenő és az otthoni feltöltődés után újra reményekkel vágtam neki a felkészülésnek."
"A januári két edzőtáborozás alatt világossá vált, hogy milyen szerep juthat nekem a csapat tavaszi menetelésében, amivel eleinte megpróbáltam, de végül nem tudtam azonosulni" - tette hozzá.
"Természetesen felkavaró volt. Ugyanaz adta a nehézségét, ami a könnyebb részét is: hogy gyorsan történtek a dolgok. Abban a pár napban sokat gondoltam arra, hogy a karrierem egy meghatározó lépése előtt állok, de mivel közben zajlottak az események, nem igazán volt időm megélni. Amikor kipakoltam a szekrényemből és elköszöntem a korábbi csapattársaktól, az a nap nehéz volt. Abban az egy-két napban, amíg nem csatlakoztam a Fehérvárhoz, sokszor eszembe jutott, hogy épp most zárom le az életemnek egy meghatározó szakaszát" - vallotta be a középpályás.
Sigér a Fehérvár jó szereplésével kapcsolatban racionális kijelentést tett:
"Semmi esetre sem szaladnék annyira előre, hogy bajnoki címről beszéljünk. A szurkolóknak persze joga van ehhez. Természetes, hogy ők mindig a legnagyobb álmokra, célokra vágynak, de nekünk a realitásban kell gondolkoznunk. A dobogós helyezés ilyen lehet, de ahhoz a továbbiakban is sokat és jól kell dolgoznunk. Egyéni és csapatszinten is fenn kell tartani azokat a formákat és teljesítményeket, amiket a csapat korábban mutatni tudott."
"Örömteli, hogy a tavaszt is jól kezdtük, de két lábbal kell állni a földön. Ha ez sikerül, és a csapat önbizalma is megmarad, akkor reális cél lehet a dobogó elérése" - szögezte le.
"Úgy látom, jól működik a válogatott, van egy keret, akikkel sikeres a csapat. A szakmai stáb jó eséllyel nem változtat azon a kereten, amely sikerrel megvívta ezt a selejtezősorozatot, maximum kényszerűségből. Az biztos, hogy én belül nem mondok le a válogatottságról, ha szükség van rám, ott leszek" - jegyezte meg a válogatottság kapcsán.

