A Ferencváros új brazil támadója a Nemzeti Sportnak adott interjút, melyben sok minden kiderül a 25 éves ballábas csatár.

Matheus Saldanha lett az NB I rekordere az átigazolási árával, aki most már a Ferencváros csapatát erősíti, az első benyomásait pedig így fogalmazta meg a sport napilapnak:
Nagyszerű az edzőközpontunk, hamar egyértelművé vált, hogy nagy klubhoz kerültem. Túl vagyok az első edzéseimen is, a Népligetben minden adva van ahhoz, hogy a bajnokságban és a nemzetközi porondon, az Európa-liga főtábláján is nagyot alkossunk.
Majd elmondta, gyermekkorában Ronaldo szeretett volna lenni, persze a brazil, nem a portugál. Az előző szezonban gólkirály Szerbiában a Partizan Beograd együttesében futballozva, most pedig azt mondta, bár ígérni nem szeret, de mivel csatár, 20-25 gólt remél ebben a szezonban magától, ráadásul szerinte olyan futballisták veszik körül a zöld-fehéreknél, akik képesek ehhez őt hozzá is segíteni.
A piaci értékével pedig nem foglalkozik, mert szerinte a pályán nyújtott teljesítmény az igazán mérvadó.

