Sztanyiszlav Csercseszov,aki 2021 decembere és 2023 júniusa között irányította a Ferencvárost, korábban öt évig volt az orosz válogatott szövetségi kapitánya, most több mindenről is beszélt a Nemzeti Sportnak.
Csercseszov arra a kérdésre, hogy hallotta-e, mi történt a Ferencvárosnál, igazán bő választ adott:
Persze. Két évet adtam az életemből a Fradinak, természetes, hogy figyelemmel követem a klub sorsát. Így vagy úgy, az én nevem is bekerült a Ferencváros történelmébe, láttam a kupadöntőt is, sajnáltam, hogy nem sikerült a duplázás. Már csak azért is, mert a Ferencváros sokkal erősebb csapat a Paksnál. Amíg én voltam az FTC vezetőedzője, egyetlen pillanatra sem inogtam meg. Büszke voltam, hogy ilyen nagy múltú klubban dolgozhatok, és hogy Magyarország legjobb csapatának vezetői bíznak bennem. Részemről ez nem csupán duma volt. Pedig higgye el, akadtak kecsegtető ajánlataim, előfordult, hogy a fizetésem többszörösét ajánlották. Mégsem fordult meg a fejemben egyetlen pillanatra sem, hogy hátba szúrjam a Ferencvárost. Ha dolgozom valahol, szívvel-lélekkel teszem, csak arra összpontosítok, hogy ott érjek el sikereket. De még véletlenül sem szeretnék Dejan Sztankovics fölött pálcát törni. Így határozott, az ő élete, az ő karrierje. Egyébként pedig úgy gondolom, ha a feleség egy másik férfi kedvéért elhagyja a férjét, sohasem lehet tudni, ki a szerencsésebb… A nő vagy pedig a férj, aki megszabadult tőle.
Azt is elárulta a Ferencváros egykori kiváló trénere az interjúban, hogy a legutóbbi ajánlatot két nappal ezelőtt kapta, sokszor megkeresik. Ám ezúttal is rövidre zárta a témát, megköszönte és elutasította a megkeresést, mert nem találta izgalmasnak a feladatot.
Az Európa-bajnokság kapcsán pedig a következőket mondta a szakember:
Izgatottan várom. Az orosz televízióba már hívtak, elképzelhető, hogy néhány mérkőzésen szakértőként dolgozom a stúdióban, de végleges választ egyelőre nem adtam. Abban maradtunk, ha addig nem fut be visszautasíthatatlan ajánlat, és továbbra is szabad leszek, szívesen megyek a tévébe. Nálam a házigazda Németország, valamint Franciaország és Anglia a legnagyobb esélyes. Mellettük a portugálokat tartom rendkívül erősnek. Egy biztos, a győztesnek tökéletes produkciót kell nyújtania.

