Dortmund 25112023Getty

A Dortmund túlélte a halálcsoportot, az utolsó pillanatban menekült meg a PSG

Fogadj 20-szoros szorzóval a Ferencváros győzelmére a Čukarički elleni Konferencia-liga mérkőzésen, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)


Fokozódik a helyzet az F csoportban.

A Bajnokok Ligájának csoportkörének ötödik fordulójában rendkívül fontos meccseket rendeztek az F-jelű négyesben. A harmadik helyen álló Milan az éllovas Dortmundot fogadta, míg az utolsó Newcastle Párizsban vendégeskedett.

Izgalmasan indult a derbi Olaszországban, a Milan már a 6. percben tizenegyeshez jutott, Nico Schlotterbeck kezezése miatt. A labda mögé Olivier Giroud állt, ám hibázott, nem úgy, mint Marco Reus, Davide Calabria szabálytalansága után. A 37. percben Samuel Chukwueze hozta magát nagyszerűen helyzetbe és nem is hibázott, így a félidőben döntetlen állt az eredményjelzőn.

A második félidő lelején Christian Pulisic révén a Milan járt közel a gólszerzéshez, mégis a BVB szerezte meg a vezetést, Marcel Sabitzer átadását Jamie Bynoe-Gittens helyezte a kapuba. A hazaiaknak még nem volt idejük feleszmélniük a sokkból, Karim Adayemi gólt szerzett és gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.

A csoport másik mérkőzésén a Newcastle Párizsba látogatott, a 24. percben Almirón tálalt Alexander Isak elé, aki megszerezte a vezetést, s sokáig úgy tűnt ez lesz a végeredmény is, végül a 98. percben Kylian Mbappé tizenegyesből egyenlített.

5 forduló után így a Dortmund vezeti a csoportot 10 ponttal és már biztos továbbjutó, második a PSG 7 ponttal, a Newcastle és a Milan 5-5 egységgel áll, így szoros lesz az utolsó forduló a halálcsoportban.

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0