A Premier League hivatalos közleményben írja, hogy lezárultak a tulajdonosi viták a Newcastle Unitednál. A Szarkák 80%-os tulajdonjoga 300 millió font ellenében a szaúd-arábiai állami befektetési alap (PIF) kezébe került. A tulajdonosi körbe a PCP Capital Partners és az RB Sports & Media is beletartozik.
A Newcastle-nál már évek óta téma a tulajdonosváltás, amelyet a szurkolók is szorgalmaztak, ám a szaúdi befektetők sem éppen a legnépszerűbbek a drukkerek körében.
Az ügylet ellen az Amnesty International is felszólalt, mégpedig Szaúd-Arábia hozzáállását kritizálták az emberi jogok terén.
"A St. James Park szaúdi tulajdonlása Mohammed bin Salman koronaherceg és kormánya számára inkább az imázsépítésről szól, mint a futballról" - mondta Sacha Deshmukh az AI brit vezérigazgatója.
Yasir Al-Rumayyan, a PIF kormányzója lesz a Newcastle United ügyvezető elnöke, Amanda Staveley, a PCP Capital Partners vezérigazgatója és Jamie Reuben, az RB Sports & Media képviseletében igazgatósági tagok lesznek.
"Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a futball egyik leghíresebb klubjának, a Newcastle Unitednek az új tulajdonosai lehetünk" - mondta székfoglalójában Yasir Al-Rumayyan.
A szaúdi hatalomátvétel azt jelenti, hogy a Newcastle lett a világ leggazdagabb klubja, a jelentések szerint a tulajdonosi kör vagyona 320 milliárd fontra rúg, aminek még a Paris Saint-Germain sem ér a nyomába, a Manchester City és a többiek pedig egyenesen elbújhatnak mögötte.
A Premier League biztosítékot kapott arról, hogy Szaúd-Arábia kormánya nem fog beleszólni a Newcastle irányításába - áll a közleményben.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.