Német sajtóinformációk szerint a Manchester City és a Liverpool egyaránt szívesen megszerezné a Bayern München szélsőjét, Leroy Sanét, aki korábban már négy évet játszott a City alkalmazásában.
Christian Falk beszámolója értelmében a Manchester City és a Liverpool egyaránt nyitott lenne Sané megszerzésére, és a közeljövőben mindkét angol csapat tárgyalásokat kezdeményezhet a bajorok vezetőségével.
A 27 éves szélső korábban 2016 és 2020 között 39 gólt szerzett a City alkalmazásában. Sané az égszínkékektől való távozása óta a Bayern alapemberének számít, minden sorozatot figyelembe véve 151 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, ezek alatt 47 gólt szerzett.
Sanét 2025-ig köti szerződés a Bayernhez, melyet ha addig nem hajlandó megújítani, akkor a münchenieknek jövő nyáron érdemes lehet túladniuk rajta.
A labdarúgó az aktuális idényben 18 találkozón kilenc gólt szerzett a bajor klub alkalmazásában.





