A The Sun értesülései szerint a Chelsea alapembere, N'Golo Kanté közölte a csapatával, hogy a Real Madridba szeretne igazolni.
A hírek szerint ugyanis a fáradhatatlan védekező középpályás új kihívásokra vágyik és Spanyolországban szándékozik folytatni a pályafutását.
A Chelsea együttesénél megdöbbentet fogadták a játékos bejelentését, de könnyen lehet, hogy mégis elengedik majd Kantét, mivel a Real Madrid akár 100 millió fontot is fizetne a londoniaknak a 28 éves középpályásért cserébe.
Frank Lampard csapatát azonban biztosan érzékenyen érintené, ha távozna a gárda motorja, hiszen szinte minden mérkőzést végig játszik a francia, ha nem sérült vagy éppen eltiltott.
Getty Images



