Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Kazincbarcika elleni 5–0-s hazai vereség után lemondott a Budafok vezetőedzője, Dajka László.
A másodosztálybeli klub szerdán a közösségi oldalán tudatta, hogy a vezetőség elfogadta a vezetőedző lemondását.

A közlemény emlékeztetett, hogy a tréner februárban ült le másodszor a Budafok kispadjára, az előző szezonban nyolcadik helyre hozta fel a csapatot, és az új idényben is helytállt. A vasárnapi, 5-0-s vendégsikert hozó, Kolorcity Kazinbarcika SC elleni bajnoki után azonban Dajka László jelezte, hogy lemond posztjáról.
„Én ma rövid leszek, nem fogok elemezni. Mindig is volt tartásom és büszkeségem. Ha a győztes csapatnak a tagja vagyok, akkor a vesztesnek is. Teljesen higgadt vagyok, de piszkosul csalódott. Sok sikert kívánok az utódomnak, remélem a lemondásomat elfogadják!”
– idézte Dajka szavait a boon.hu. A Budafok négy forduló után négy ponttal áll a másodosztályban.
Dajka László 2015-ben már volt vezetőedző Budafokon – ahol idén februárban nevezték ki újra –, de dolgozott többek között Sopronban, Békéscsabán, Debrecenben, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Kisvárdán, 2022-ben pedig a Budapest Honvédnál volt másodedző.
A csapatot a következő mérkőzésen, vasárnap az Opus Tigáz Tatabánya otthonában az eddigi másodedző, Nikházi Márk irányítja.
Forrás: MTI

