A Borussia Dortmund nem adja el egyik legnagyobb tehetségét

Hozzászólások()
Getty Images
A Bundesliga listavezetőjénél ragaszkodnak a fiatal játékoshoz.

Michel Zorc, a Borissa Dortmund sportigazgatója kijelentette, hogy a klubnak nincs szándékában megválni Christian Pulisictól a januári átigazolási időszakban.

A 20 éves szélső 2016-ban robbant be a Dortmund felnőttcsapatába, azóta pedig számos csapattal, többek között a Liverpoolal, a Tottenhammel és a Chelsea-val is szóba hozták a nevét. A Daily Mail információi szerint pedig a londoni kékek januárban készek ajánlatot is tenni az amerikai játékosért.

Német sajtóhírek szerint Pulisic visszautasította a Dortmund legutóbbi szerződésajánlatát, és a jövőben sem szándékozik aláírni, de a jelenlegi kontraktusa is még 2020-ig érvényes.

A játékos értékét nagyjából 70 millió fontra becsülök, de Zorc állítása szerint semmilyen összeg nem tudja meggyőzni őket arról, hogy szezon közben megváljanak a fiatal tehetségtől:

- Évek óta ismerjük ezeket a pletykákat, de úgy tervezünk, hogy Christian legalább a szezon végéig velünk marad, mert nagy szükségünk van rá - mondta a sportigazgató a Kickernek.

Magát Pulisicet természetesen megkérdezték az Angliába igazolás lehetőségéről, amikor az Egyesült Államok válogatottjával a Wembley-ben lépett pályára:

- Ahogy láthatják, nagyszerű szezonunk van a Dortmunddal, és én élvezem minden percét. Amikor eljön az idő, akkor beszélni fogunk a jövömről. Sok gyerek álmodik Angliáról és a Premier League-ről, ezért nincs okom azt mondani, hogy egy nap ne játszhatnék ott - nyilatkozta a játékos.

A cikk lejjebb folytatódik

Christian Pulisic összesen 12 mérkőzésen lépett pályára idén a Borussia Dortmundban, és ezeken 2 gólt szerzett, de szeptember óta egyszer sem volt ott Lucien Favre kezdőcsapatában a bajnoki meccseken.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Christian Pulisic

Következő cikk:
Ronaldo kihagyott büntetője ellenére is simán nyert a Juventus
Következő cikk:
Védőt igazolt a Budapest Honvéd
Következő cikk:
Goal elemzés: Emery tökéletes haditervet eszelt ki az ötlettelen Chelsea legyőzéséhez
Következő cikk:
Goal infó: Magyar kapust igazolhat az Olympiakosz
Következő cikk:
Távozik a Ferencváros szerb támadója
Bezárás