Joao Cancelo és Pep Guardiola viszonya igen megromlott az utóbbi hónapokban a Manchester City-nél. A katalán tréner a tavalyi szezon felénél végül elengedet a Bayern Münchenhez a jobb oldal össze pozíciójában jól mozgó játékosát, majd a 2023/24-es nyári átigazolási időszakban a Barcelonához került kölcsönbe. A katalánoknál újra magára talált, azonban nem felejtette el, milyen konfliktusa volt korábbi edzőjével, akivel már nem kíván együtt dolgozni.
2019 nyarán Joao Cancelo elhagyta a Juventust és a Manchester Cityhez került, amely klubot három és fél szezonon át képviselte. Ez a döntés a hátvéd szerint karrierje egyik legjobb döntése volt. A regnáló angol bajnokcsapattal való kapcsolat azonban hirtelen véget ért, miután konfliktusba került Pep Guardiola edzővel, aki nyilvánosan kritizálta a játékosának attitűdjét, amikor nem játszott. A felmerült vádakra válaszolt a portugál védő A Bola-nak adott interjújában.
"Bizonyos dolgok azt eredményezték, hogy tavaly kölcsönadtak a Bayern Münchennek. Nem bántam meg, még akkor sem, ha a City megnyerte a Bajnokok Ligáját. Úgy érzem, jól választottam, még a szerződésem megújítása előtt olyan klubhoz mentem, amely nagyon szeretett volna engem. Ez egy olyan klub volt, amely sokat adott nekem az alatt a hat hónap alatt, amíg ott voltam. Nagyszerű játékosokkal foglalkoztam, és a bajor klub csodálatos. Aztán idejöttem [Barcelonába - a szerk.], alacsonyabb fizetésért és ez cseppet sem zavar. Ez volt a harmadik alkalom, hogy Barcelona megkeresett, és végre itt vagyok."
Amint a portugál válogatott is kitért rá tavaly a triplázó Manchester City-t hagyta el a szezon felénél, azonban a megérdemelt Bajnokok Ligája-aranyérmet továbbra sem vette át, annyira megelégelte, hogy Guardiola milyen stílusban beszélt róla.
"Hazudtak! Soha nem voltam rossz társuk, megkérdezhetok Akét vagy Ricót. Nincs semmiféle felsőbbrendűségi vagy kisebbségi komplexusom velük szemben, de ez a menedzser véleménye... - majd konkrétan is elmondta milyen körülmények vezettek ahhoz, hogy elveszítse bizalmát a klub felé. - Azt hiszem, a Manchester City egy kicsit hálátlan volt velem, mert nagyon fontos játékos voltam azokban az években, amikor ott voltam. Soha nem vallottam kudarcot a klub, a szurkolók iránti elkötelezettségemmel, és mindig mindent beleadtam. Emlékszem egy időre, amikor kiraboltak és megtámadtak, és másnap az Emiratesben játszottam az Arsenal ellen. Ezeket nem felejti el az ember, rémülten egyedül hagytam otthon a feleségemet és a lányomat. Az emberek csak azért fognak emlékezni erre, mert Mr. Guardiolának sokkal több ereje van, mint nekem, amikor mond valamit, én pedig inkább megtartom magamnak. Őszinte ember vagyok, soha nem hazudok."
A jobblábas játékos újra csúcsformában játszik a gránátvörös-kékek mezében, így nem meglepő, hogy a kölcsönszerződése lejárta után is maradna Katalóniában.
„Szeretnék a következő szezonban is itt maradni a Barcában, hogy a címekért szálljak versenybe. Világosak a vágyaim" - mondta el terveit Cancelo.
Nem csak a játékos oldaláról érkeztek pozitív visszajelzések, hiszen Joan Laport klubelnök és Deco sportigazgató is elmondta a napokban, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy jövőre is a Barcelonában futballozzon a portugál klasszis.





