Szinte hónapok óta találgatásoknak vetett véget ma a Barcelona azzal, hogy hivatalosan bejelentette Ilkay Gündogan szerződtetését.
A Manchester City csapatkapitányának június 30-án jár le a szerződése, így már január óta folyamatos tárgyalásban állt a katalánokkal. Sergio Busquets távozásával szerették volna megerősíteni a középpályát, így a rutinos, 32 esztendős Gündogan leigazolása mellett döntöttek.
A friss Bajnokok Ligája-győztest Pep Guardiola is szerette volna keretében tudni, azonban már nem tudta meggyőzni a játékosát, hogy náluk folytassa. Gündogan volt a manchesteri Guardiola-éra első játékosa, akire folyamatosan támaszkodhatott a katalán edző.
A német játékos az Arsenal és több szaúdi együttes ajánlatát utasította vissza, hogy a Katalóniában focizhasson. Fabrizio Romano értesülései szerint a középpályás kivásárlási ára 400 millió euró lesz, 2025-ig kötelezi el magát Barcelonába. Szerződése opcionális egy évvel meghosszabbítható.



