A mindig jól értesült transzferguru szerint katalánok és a Manchester City már a Joao Cancelo üzlet végső részleteiről tárgyalnak, és hamarosan áttörés történhet az ügyben. Az olasz újságíró úgy tudja, hogy a 29 éves jobbhátvéd már hetekkel ezelőtt mindenben megegyezett a gránátvörös-kékekkel, részéről semmi akadálya nincs a váltásnak.
A 29 éves portugál szélső hátvéd a Benficában nevelkedett, majd két évet töltött el a Valencia alkalmazásában. Cancelo ezt követően egy-egy szezont az Internél és a Juventusnál játszott, majd 2019-ben 27 millió fontért és Danilóért cserébe került a City-hez.
Azóta három és fél szezon alatt 154 mérkőzésen kilenc gólt szerzett az égszínkékek színeiben.
Januárban azonban a Bayern Münchenhez irányították őt kölcsönben. A hírek szerint Pep Guardiolának nem volt felhőtlen a viszonya a portugál játékossal, aki bár a pályán látszólag remekül teljesített, a színfalak mögött nem találta meg a hangot a menedzserrel és esetenként a csapattársakkal sem.
Az elmúlt idény második felében 21 mérkőzésen lépett pályára a Bayernnél, azonban a bajorok nem éltek a 70 millió eurós vásárlási opcióval, így Cancelo játékjoga visszakerült a City-hez.
Arról egyelőre nincsenek információink, hogy a szélsővédőként és szárnyvédőként is bevethető játékosért várhatóan mennyit fognak fizetni a katalánok.

