A Fulham FC hivatalos közösségi oldalán mutatta be a klub legújabb igazolását, Adama Traorét. A villámléptű spanyol szélső szabadon igazolható volt, így a londoniak nem kellett átigazolási díjat fizetniük érte.
A 27 éves támadó 2018 és 2023 között egy rövid barcelonai kitérőt leszámítva a Wolverhampton Wanderers együttesét erősítette, azonban a Farkasok nem tartottak rá igényt, így szerződése lejártával június végén távozott a Wolvestól.
A Wolverhampton döntése már csak azért is érdekes, hiszen Traoré 200 mérkőzést játszott le a klub színeiben, öt éves regnálása alatt végig a Farkasok vezére volt, az előző szezonban is 40 alkalommal öltötte magára az együttes narancsságra-fekete mezét.
A Fulham úgy látszik előszeretettel igazol a Wolverhamptontól, hiszen július végén Raúl Jimenez is a Wolvestól érkezett potom 6,4 millió euróért.



