A 2. helyen álló Diósd 1–6-ra legyőzte az Albertirsát idegenben a Pest vármegyei II. osztály Déli csoportjában. A kiütéses győzelem ellenére a vendégek vezetőedzője, Polákovics Attila finoman szólva sem boldogan nyilatkozott.
„Szívem szerint mindenkinek 10-es osztályzatot adtam volna, hiszen a pénteki napon még úgy volt, el sem utazunk a mérkőzésre. A játékosaim, akik kizárólag meccspénzért futballoznak a Diósd színeiben, utoljára egy éve (!) kaptak győztes prémiumot, én kilenc hónapja nem kaptam fizetést. Azóta – a tavalyi évben – elértük a megye egybe” való feljutást, de a vezetőség nem vállalta. Idén is belevágtunk, hittünk, dolgoztunk, de jelen állás szerint kevés esélyt látok arra, hogy a bajnokságot be tudjuk fejezni. Sok sikert kívánok ellenfelünknek a továbbiakban!”
Forrás: sportal.hu

