Nem indult zökkenőmentesen a Magyar Labdarúgó Szövetség által a mai napra meghirdetett bérletvásárlás, amely során a drukkerek a nemzeti csapat 2024-es Puskás Arénabeli találkozóira próbáltak belépőkhöz jutni.
Már a 10 órás kezdéskor elérhetetlenné vált a rendszer, az indulást átütemezték 13 órára, ám ekkor ismét több tízezer szurkoló szabadult rá egyszerre a szövetség honlapjára, több órás online sorok alakultak ki.
Az MLSZ kora délutáni közleménye szerint az induláskor mintegy 30 ezer szurkoló jelentkezett be a meccsjegy.mlsz.hu felületre, egy óra alatt pedig 10 ezer bérlet talált gazdára.
Nem sokkal 18 óra után arról írt a szövetség, hogy már 30 ezer eladott bérletnél járnak, azonban hiába a magas szám, a fanatikusok felháborodott kommentjei elárasztották az MLSZ közösségi oldalát.
A drukkerek azon akadtak ki, hogy hiába harangozták be és indították el néhány nappal ezelőtt az új Szurkolói Klubot, gyakorlatilag bárki vehetett bérletet, hiszen semmilyen egyedi azonosítót nem kellett megadni, csak az elmúlt években szokásos adatokat, így sokan többször is sorba tudtak állni.
"Mondjuk a Szurkolói Klubot annyira nem emlegetném, mert kb. semmi értelme nem volt itt verni a nagy keddi regisztrációt sem… legalább egy azonosítót elkérhetett volna a rendszer..." - írja az egyik drukker.
"Amit két hete promóztok folyamatosan, abból pont semmi nem lett... Bárki kénye-kedve szerint ki-be járhat az alkalmazásba, annyiszor vesz 4 jegyet, ahányszor csak akar... Szerencsére megint jól összehoztátok a mai napot..." - háborodott fel egy másik szurkoló.
"Azért kellett a szurkolói azonosító helyett nevet, születési időt megadni, mert csak a klubtagok vehettek ugye? Még el sem indult az új rendszer,azonnal csődöt mondott. Következmények lesznek?" - fakadt ki egy újabb fanatikus.

