Fogadj 20-szoros szorzóval a Super Bowlra, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)
Nem pályázik az elnöki posztra a 2027-es tisztújításon Aleksander Ceferin, így új elnöke lesz az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA) – számolt be róla a szlovén sportvezető a párizsi UEFA-kongresszus után.
Aleksander Ceferin UEFA-kongresszust követő hivatalos sajtótájékoztatóján jelentette be Párizsban: mintegy hat hónappal ezelőtt arra a döntésre jutott, bárhogyan is alakul a szabálymódosítás - mely szerint akár maradhatna hivatalában 2027 után is -, nem vág neki a negyedik ciklusnak. Ezzel eldőlt, hogy az UEFA-nak 2027-től új elnöke lesz.
„Döntésem oka, hogy egy idő után minden szervezetnek szüksége van a vérfrissítésre, de legfőképpen azért nem folytatom, mert hét éve távol vagyok a családomtól. A tények kedvéért: őszintén szólva elegem van a COVID-ból, elegem van a két háborúból, az úgynevezett szuper vezetők értelmetlen projektjeiből. Belefáradtam az önjelölt erkölcsi tekintélyekbe is, akik személyes érdekeik mentén határozzák meg az erkölcsöt. Elfáradtam, de boldoggá és büszkévé tesz, hogy én vagyok a hajó kapitánya, aki jól navigált a viharos időjárási körülmények közepette, és ugyanezt tesszük majd a következő három évben is. Büszkeséggel és boldogsággal tölt el, hogy a futballközösség olyan egységes, mint még soha. Szép életem van a labdarúgás világában, de a futballon kívüli világ is tele van szépséggel” – mondta a szlovén sportvezető.
Aleksander Ceferin elmondta azt is, miért nem állt ki hamarabb a döntéssel a nyilvánosság elé.
„Olvastam, hogy az UEFA megosztott, na meg hogy menthetetlenül pragmatikus, majd a módosítási javaslatról cikkeztek a sajtóban. Néhány barátom megkérdezte tőlem, miért nem hozom azonnal nyilvánosságra a döntésemet, ezzel elejét vehetném a pontatlan írásoknak. Két okból nem akartam előhozakodni a döntésemmel: egyrészt szerettem volna látni néhány ember igazi arcát, másrészt nem akartam befolyásolni a közgyűlést. Tulajdonképpen szórakoztató volt nézni ezt a hisztériát, miközben támogató üzeneteket kapok.” – tette hozzá.

