A Gunners korábbi ifjúsági játékosát 3300 font értékű kokain birtoklásában találták bűnösnek, miután egy dublini autós üldözést követően elfogták. Stokest ittas állapotban találták, és 159 km/h-val hajtott. Majdnem összeütközött egy másik autóssal, miközben 2023. január 6-án éjfél után száguldozott. Kedden a dublini kerületi bíróság 15 hónap börtönbüntetést szabott ki rá, és öt évre eltiltotta a vezetéstől - írja a Daily Record.

Szeptemberben a dublini kerületi bíróság bírája elhalasztotta a focista büntetését, és október 8-ig várt, hogy kiderüljön, Stokes már nem drogozik-e, azonban egy nemrég elvégzett teszt során kokain nyomaira bukkantak a szervezetében. Stokes ügyvédje, Lorraine Stephens elmondta, hogy a korábbi játékos „megpróbál megküzdeni a démonaival”, és „megfelelő bentlakásos kezelésre” lehet szüksége, miután a futballtól való visszavonulását követően drogfüggőséggel küzd. Stokes négy rendbeli veszélyes vezetést, alkoholos befolyásoltsági szint túllépését, kokain jogellenes birtoklását és a kábítószer eladásra vagy szállításra való birtoklását ismerte el.
Az ítélethirdetés után a korábbi ír válogatott játékos fellebbezett, és óvadék ellenében szabadlábra helyezték. További 1000 eurót kell fizetnie, ha meg kívánja támadni a börtönbüntetést.

