Európa egyik legizgalmasabb tehetségének tartják Khvicha Kvaratskheliát. A Nápoly 21 éves szélsője mindössze 10 millió euróért érkezett Olaszországba a nyáron, de máris megháromszorozta az értékét. Ami nem csoda, ugyanis a Serie A-ban 12 meccsen 6 gólt és 7 gólpasszt jegyez, ráadásul a BL-ben is szépen teljesít: 5 találkozón 5 kanadai pontot szerzett össze 2 találattal és 3 assziszttal.
A kiváló bemutatkozás azonnal fel is keltette több nagycsapat érdeklődését: korábban a Manchester City, legújabban pedig a Liverpool és a Chelsea került szóba kérőként a 21 éves szélsőnél, a Nápoly pedig meg is határozta, mennyiért lenne hajlandó lemondani a tehetség játékjogáról.
A Goal.com értesülései szerint Christian Emile, a labdarúgó ügynöke Fabrizio Romano youtube csatornáján árulta el, mennyit kér jelenlegi csapata Kvaratskheliáért.
„Nápolyba jött, briliáns, ahogy játszik, és máris azt beszélik, 100 milliót ér. Én azt gondolom, hogy ha így teljesít, ahogy eddig, a következő nyáron – mert januárban biztosan nem vált klubot – el is fogja érni a 100 millió eurós árat” – ecsetelte Emile.
Kvaratskhelia hamar a nápolyi szurkolók egyik kedvence lett, itt kapta a „Kvaradona” becenevet is, miután legutóbb az argentin világsztár, Maradona volt képes hasonló bemutatkozásra a csapatban. A 21 éves grúz játékost 2027 júniusáig köti megállapodás a Napolihoz.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.


