Az biztos volt az Ajka-Nyíregyháza Spartacus hétfő esti NB II-es bajnoki mérkőzés kezdete előtt, ha nyer a Nyíregyháza, akkor bajnok.
A vendégek pedig annak rendje és módja szerint végig is támadták az első félidőt, ők domináltak, tulajdonképpen csak a nyíregyháziaknak voltak helyzeteik, de a gól az váratott magára. Negyvenöt perc játék után gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a mérkőzős felek.
A második félidő már inkább az ajkaiakról szólt, megnyomták az elejét, náluk pedig góllá is érett mindez – a 61. percben a bal alsót bombázta ki 20 méterről Kenderes. A Nyíregyháza továbbra sem talált vissza az első félidei játékára, nyomott viszont az Ajka. Azt nem lehetett mondani, hogy bármelyik szurkolótábornak is tövig kellett rágnia a körmét, bár az Ajkának a győzelemre égető szüksége volt, hogy el tudjon lépni a kiesőzónától.
El tudott, mert győzött az Ajka, mely jelenleg így a 8. helyen áll 40 ponttal, de a már kiesőhelyen tanyázó Pécsnek is van 30 pontja, szóval izgalmas lesz még ennek a vége.
Ahogy a feljutásért és a bajnoki címért folyó harcnak is – úgy is mondhatnánk: bajnokavatás elnapolva!