A szombat kora délután rendezett Manchester United-Tottenham rangadónak nem kisebb tétje volt, mint az, hogy melyik csapat tudja továbbra is tartani a lépést az eddig veretlen és megállíthatatlannak tűnő Manchester City-vel.
A két csapat edzői közül Mauricio Pochettino annak ellenére készülhetett jobb hangulatban a meccsre, hogy szerdán búcsúzni kényszerültek a Ligakupától a West Ham ellenében, viszont azt megelőzően hazai pályán négy gólt rámoltak be a Liverpool kapujába. Annak a Liverpooléba, amely ellen két hete José Mourinho minden a védekezés oltárán feláldozva játszott gól nélküli döntetlent, hogy aztán a Huddersfield Town otthonában elszenvedjék szezonbéli első bajnoki vereségüket. Mourinho csapata tehát ezt a meccset megelőzően két fordulón keresztül nyeretlen maradt, úgyhogy a csapata idei második rangadóján illett valamit mutatni az Old Trafford közönségének. Sikerült neki, méghozzá igazi klasszikus Mourinho-stílusban.
A Tottenham helyzetét nem segítette, hogy az argentin menedzser nem számíthatott első számú gólfelelősére, a 9 bajnokin 8 találatot berámoló Harry Kane ugyanis sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot. Őt a kezdőcsapatban Moussa Sissoko váltotta, Dele Alli pedig egy sorral feljebb Heung-Min Son mellett kapott helyet. A felállás maradt a Liverpool ellen látott 3-5-2, de a védelembe Trippier helyett bekerült a csapatba Ben Davies, így Aurier megszokott helyén, a jobb oldali szárnyvédő posztján szerepelhetett. Emellett pedig a védelem tengelyében Davinson Sánchezt Eric Dier váltotta.
A Manchester United idén a legtöbb meccsét négy védővel játszotta le, de José Mourinho már a Real Madrid elleni Európai Szuperkupa meccsen is próbálgatta csapatát három belső védővel, és most úgy gondolta időszerű ezt a bajnokságban is bevetni. A védelem tengelyében Bailly, Jones és Smalling szerepelt, szárnyvédőként Young és Valencia játszott, míg a középpályán Matic és Herrera igyekezett megszűrni a támadásokat. A legnagyobb meglepetést a három támadó pozíciója okozta. Rashford ezúttal nem a szélen, hanem Lukaku párjaként szerepelt, és mögöttük helyezkedett el Henrikh Mkhitaryan, amivel kirajzolódott a Manchester United 3-4-1-2-es felállása.
A mérkőzést az első perctől az utolsóig rendkívül nagy iram jellemezte. Mindkét együttes szinte mindig azonnal nyomás alá helyezte az ellenfél éppen labdát birtokló emberét, a játékosoknak csak nagyon kevés idejük volt a labdával, ami miatt rengeteg pontatlan átadás született. A Manchester United eddig 83.4 százalékos pontossággal passzolt a bajnokságban az idei szezon során, ugyanez a szám a Tottenham esetében is nagyon hasonló 83.8 százalék. Ezen a meccsen viszont csupán a passzaik 69, illetve 77 százaléka lett sikeres. Ez is jól mutatja, hogy mindkét csapat próbálta minél több hibára kényszeríteni a másikat.
A találkozó első 10 percét egyértelműen a Manchester United uralta, és Mourinho csapata ekkor mindent megtett, hogy korán vezetéshez jussanak. Ekkor nemcsak hatalmas intenzitással mentek bele szinte minden párharcba, és jöttek ki ezekből győztesen, de ezeket a párharcokat ügyesen is kényszerítették ki azzal, hogy minden más opciót elzártak a Tottenham elől.
A Tottenham labdakihozatalaikor a United játékosai tudatosan szabadon hagyják a Spurs védelmének középső tagját, miközben a két csatár a fedezőárnyékában tartja és megjátszhatatlanná teszi a másik két hátvédet. Eközben a pálya többi részén emberorientált védekezést alkalmazva a szárnyvédők a szárnyvédőkre, a középpályások a középpályásokra figyelnek, miközben a védelemben is létszámfölényben van a United az ellenfél két támadójával szemben. José Mourinho ezzel tökéletesen hozta kényszerhelyzetbe az ellenfelet.
Mourinho terve az első 10 percben remekül működött, a Tottenham szinte alig tudta áthozni a felezővonalon a labdát, ám gólt szerezniük, vagy igazi ziccert nem sikerült kialakítaniuk. Ezt követően a Spurs is kezdte felvenni a meccs ritmusát, a védelem közepén szereplő Eric Dier pedig egyre többször tudott gyors és pontos átadásokat végrehajtani többnyire Matic zónája felé, a szerb ugyanis néha túl sok területet engedett az emberének.
José Mourinho-t talán az is meglepte, hogy végül nem a Liverpool ellen is szereplő Sánchez kezdett a Tottenham védelmében, hanem a hétközi Ligakupa meccset végigjátszó Dier. A portugál mester ugyanis már a májusi Európa Liga fináléban is a csapata gyengepontjaként pécézte ki magának a kolumbiai hátvédet. Akkor az Ajax ellen a Manchester United szinte szoros emberfogást alkalmazott, és egyedül Sanchez kapott több időt a labdával, tudva azt, hogy a támadások elindításában nem a legjobb. Dier azonban ennél sokkal jobban tudott alkalmazkodni a feladathoz, igaz sokra végül nem ment ezzel a Spurs.
Természetesen Mauricio Pochettino csapata sem hagyta az ellenfelet kényelmesen építkezni: a Liverpool elleni meccshez hasonlóan a pálya középső részét zárták el a védők elől, hogy aztán a szélre kitett labda után megindíthassák a letámadást.
A Tottenham a támadók és a középpályások helyezkedésével lezárja az utat a pálya közepe felé, ezzel kikényszerítve azt, hogy a labda a pálya szélére kerüljön.
Ahogy a labda a szélre kilépő Herrerához kerül, a két csatár megkezdi a letámadást. Alli közvetlenül a labdás embert támadja, Son a hozzá legközelebbi védőt veszi ki a játékból, miközben Sissoko továbbra is biztosítja a pálya középső részét. Az oldalvonal közelsége miatt Herrerának nincs más választása, mint nyomás alatt előreívelni a labdát.
Az tehát jól látható, hogy a csapatok iszonyatosan megnehezítették a másik dolgát, ami máris megmagyarázza, hogy önmagukhoz képest miért is passzoltak sokkal gyengébben.
A vendégek többféleképpen is megpróbáltak létszámfölényt kialakítani, de végül egyik sem járt sikerrel. A védelemből többször is fellépett a támadásokkal Vertonghen vagy épp Dier, amivel nagyobb zavart tudtak kelteni az ellenfél védelmében, de végül a legnagyobb helyzetet az eredményezte, hogy De Gea kezéből saját csapattársa ütette ki a labdát, ami után Sissoko azonban nem tudta bevenni a spanyol kapuját.
A Manchester United arra nagyon ügyelt, hogy a két támadó középpályára való visszalépéseivel ne alakulhasson ki létszámfölényes szituáció. Mourinho valószínűleg ezért is szavazott a három védős rendszerre a Tottenham két támadójával szemben, hiszen ha az egyikük hátrébb lépett, akkor az egyik középhátvéd nyugodtan követhette őt, hiszen hátul továbbra is kettő az egy elleni előnyben voltak a társai.
Jól látható, hogy mindenkinek megvan az embere, épp ezért Dele Alli visszalép a labdáért, hogy megjátszható legyen Winks számára. Jones azonban a védelemből kilépve követi őt, tudva azt, hogy mögötte Bailly és Smalling is figyel Sonra.
A második félidő elejét szintén nagyon megnyomta a Manchester United. Amíg Mourinho csapata a Liverpool ellen szinte alig jutott el az ellenfél kapujáig, most jóval támadóbban léptek fel. Akkor sokszor szinte 6-3-1-ben védekeztek, ami miatt csak nagyon nehezen jutott el a labda Romelu Lukakuig, ha pedig ez mégis sikerült, akkor a belga egymaga senkit nem tudott megjátszani. Ezúttal Rashford és Mkhitaryan személyében mindig volt legalább két ember a közvetlen közelében.
A 45. és a 60. perc között a United odaszögezte az ellenfelét a kapuhoz, és több ígéretes helyzetet is kialakítottak. Ekkor a bal oldalon elsősorban Sissoko figyelmetlenségét használták ki többször, aki nem figyelt kellőképp a szárnyvédő és a jobb oldali középhátvéd között megnyíló területre, ahova Rashford vagy épp Mkhitaryan is előszeretettel tört be.
Pochettino egy óra után változtatott is: Sissoko helyére beállt Dembele, a csatársorba pedig egy igazi erőcsatár érkezett Llorente személyében a mozgékony Son helyett, hogy beadásokkal és hosszú labdákkal is tudjanak veszélyeztetni. A spanyol válogatott csatár ugyan párszor jól tudta lekészíteni a labdát, de valódi gólveszélyt ő sem jelentett.
Végül mindkét csapat előtt adódott egy-egy olyan lehetőség, aminek a kihasználása egyben a három pont megszerzését is jelentette volna. A kapu előtt pedig a Manchester United volt élesebb.
A 77. percben jártunk, amikor a Tottenhamnek sikerült először igazán 100 százalékos ziccert kialakítania. A középpályán Herrera kerül bajba, mivel Allira egy védő sem tudott kilépni, így Eriksennel együtt két ember is jutott rá. Mivel a spanyol középpályás nem tud időben dönteni, hogy kire is figyeljen, Eriksennek van ideje kapu felé fordulni és egy nagyszerű labdát tesz be a védelem mögé a beinduló Allinak aki aztán a kaputól néhány méterre nem tudja gólra váltani csapattársa mesés átadását.
Pár perccel később jött is a Manchester United nagy lehetősége. De Gea kirúgása után Alderweireld túlságosan messziről követi Lukakut, aki így zavartalanul csúsztatja be a védelem mögé a labdát. Alderweireld mellett Dier is hibázik, aki túl későn veszi észre, hogy a Rashford helyére beálló Martial beindul mögötte, és mire feleszmél a francia csatár már elég előnyre tett szert. Ezt követően pedig egy az egyben a kapussal szemben pedig nem hibázott, és belőtte a meccs mindent eldöntő gólját.
A találkozót a Manchester United pontosan úgy nyerte meg, ahogy az Mourinho csapataira jellemző volt a rangadókon a portugál edző fénykorában. Ellehetetlenítették az ellenfél játékát, miközben felerősítették a saját erényeiket, az egyetlen igazán nagy ziccerüket pedig könyörtelenül kihasználták. Bár Mourinho nem változtatott a csapata szerkezetén a cseréivel, de Lingard és Martial beállítása is maximálisan bejött. Utóbbi idén már a 4. bajnoki gólját szerezte csereként.
A Tottenham határozottan megérezte Harry Kane hiányát, és látványosan nem tudták valódi nyomás alá helyezni a Manchester United védelmét. Az angol sajtó a múlt heti fényes győzelem után már a Manchester City legnagyobb kihívójaként beszélt Pochettino együtteséről, de most mégis a Manchester United követi legközelebbről a városi rivális nyomait.
Getty Images