Tel-ZirkzeeGetty/GOAL

Két Premier League-játékost is figyel az AS Roma

Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Manchester United mellőzött csatára, Joshua Zirkzee lesz az AS Roma elsőszámú kiszemeltje a téli átigazolási időszakban, jelenleg közel sem biztos, hogy átadólistára tenné a hollandot jelenlegi klubja. 

Ennek oka pedig, hogy Benjamin Sesko sérülése és Bryan Mbeumo, illetve Amad Diallo közelgő Afrika-kupa-részvétele miatt több lehetőséget kaphat Zirkzee. Az idén mindössze hét meccsen pályára lépő holland ráadásul góllal hálálta meg a lehetőséget a vasárnapi, Crystal Palace elleni győztes bajnoki mérkőzésen. 

Az Il Messaggero szerint a rómaiak sportigazgatója, Frederic Massara azon volt, hogy kölcsönben szerződtesse a játékost a télen, de a meccs utáni nyilatkozata elbizonytalaníthatta a Romát, hogy valóban távozni szeretne. Abban ugyanis azt nyilatkozta, hogy jelenleg boldog Manchesterben.

Éppen ezért egy alternatíva után nézett a rómaiak vezérkara, így került képbe Mathys Tel. A francia támadó szintén kevés játékpercet kap klubjában, a Tottenham Hotspurban, legutóbb októberben volt kezdő. Ezt használná ki Gian Piero Gasperini csapata, amely állítólag örömmel szerződtetné. 

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés