Tudni szeretnék, hogy a videóbíró miért nem hívta ki a játékvezetőt Mim Gergely eseténél.
Következő mérkőzések
Mint megírtuk, a Ferencváros az utolsó pillanatokban szerzett góllal 3–2-re nyert Zalaegerszegen vasárnap az NB I 28. fordulójában.
A találkozó után a hazai csapat vezetőedzője, Márton Gábor arról beszélt, csapatának nem engedték, hogy pontot szerezzen.
A szakember ugyan nem pontosította, hogy mire gondolt, de könnyen lehet, hogy a 65. percben történt esetre, amikor Mim Gergely esett el a tizenhatoson belül, de nem kaptak büntetőt a zalaiak.
A ZTE FC legalábbis ezzel a szituációval kapcsolatban adott ki hétfőn közleményt a hivatalos közösségi oldalán.
„Egyszerűen érthetetlen.
Úgy gondoljuk, ilyenkor már okkal szeretnénk tudni a miérteket.
Erdős József játékvezető az őszi, Ferencváros elleni mérkőzésünkön három tizenegyest is ítélt a zöld-fehéreknek, viszont a tegnapi bajnokin sem ő, sem pedig Kulcsár Katalin videobiró nem látta szabálytalannak Mim Gergely buktatását.
Tisztában vagyunk vele, hogy a hiba a játék része, mind a játékos, mind pedig a játékvezető részéről, hiszen a mérkőzés folyamán hirtelen szituációkra kell reagálni, amiket nem minden esetben tud figyelemmel követni a játékvezető, de pontosan ezen okból kifolyólag lett bevezetve a videóbíró, hogy ilyen, és ehhez hasonló esetek ne fordulhassanak elő.
Természetesen nem vitatjuk a Ferencváros sikerét, a játék képe alapján úgy gondoljuk, hogy nem kérdőjelezhetjük meg a győzelmüket és nem ezen az egyetlen szituáción múlt a tegnapi mérkőzés, viszont a videón látható esetről született döntést érthetetlennek tartjuk, és szeretnénk tudni, hogy mi volt az a tényező, ami miatt a videóbíró úgy döntött, hogy nem hívja ki a játékvezetőt az eset megvizsgálására” – áll a Zalaegerszegi TE közleményében.