A Liverpool-szurkolók egy részénél komoly találgatások indultak el az ügyben, ki lehet az első igazolás az új éra alatt majd, meg is van az első “áldozatuk”.
A cikk lejjebb folytatódik
Következő mérkőzések
Ahogy bejelentették Slot mester érkezését a Vörösöknél, a fanatikusok már is mindenfelé azt figyelik, ki lehet az első új játékosuk majd.
Az első név pedig már elő is került, az Eintracht Frankfurt 22 éves kolumbiai hátvédje, William Pacho. A fiatal védő az első hírek szerint be is lájkolta a közösségi médiában a bejelentést, de ennek mostanra amúgy már se híre, se hamva.