Nagy veszteség érhette az NB II-ben szereplő Honvéd FC-t, miután a Merkantil Liga tizedik fordulójában bokatörést szenvedett Ivan Lovric.
Következő mérkőzés
A Splitben született Ivan Lovric 2011 telén érkezett Kispestre és egy esztendőnyi kecskeméti kitérőt leszámítva több mint egy évtizede erősíti a Honvédot. A 38 esztendős középhátvéd júniusban újította meg szerződését a kispesti alakulattal, a kiesés után követte őket az NB II-be is. A rutinos védő eddig 438 meccset játszott a Honvéd színeiben.
A drámai 1-1-es döntetlennel végződő Szeged-Csanád Grocsis Akadémia elleni bajnoki nyolcadik percében kellett lecserélni Lovricot, mint a klub rövid közleményéből kiderült, bokatörés miatt.
A klub nem adott tájékoztatást arról, hogy mennyi ideig kell mellőznie veterán játékosát.
Nem a várakozásoknak megfelelően alakul a Kispest eddigi szezonja, hiszen eddig a tizenkettedik helyen állnak a 18 csapatos NB II-ben.
