Három kapufa Messitől: így is kitömte a Barca a Deportivót
Luis Suarez Barcelona Deportivo LaLiga 17122017
Getty
Nem kegyelmeztek Messiék a vendégeknek, bár az argentin nem volt eredményes vasárnap este.

A spanyol bajnokság 16. fordulójában a Barcelona a Deportivo La Coruna csapatát fogadta. A hazaiak célja a listavezető helyük megszilárdítása, a vendégeknek pedig a kieső hely előli menekülés volt a találkozó előtt.

A meccs előtt Leo Messi egy rövid ceremónia keretében mutatta meg a Camp Nou közönségének 4. Aranycipőjét, ekkor senki sem gondolta volna, hogy a "Bolha" nem szerez ma gólt.

Ennek ellenére a hazai csapat már a 3. percben vezethetett volna, de Leo Messi fölé belsőzött.

A 27. percben újra Messi szerezhetett volna gólt, de lövését védte a vendégek kapusa.

Szintén ebben a percben Aleix Vidal került ziccerbe, de közelről leadott lövését "eltörte", ami után a Depor kapusa ki tudta tornászni a próbálkozást.

Két perccel később Iniesta a mélységből érkező Messit ugratta ki, az argentin klasszis egy az egyben a kapussal szemben mégis Suarez elé tálalt, aki az üres kapuba passzolt. 1-0

A 37. percben egy szép kontra végén Messi a keresztlécet találta el.

A 41. percben újra Messi tündökölt, ezúttal a kapufát találta el, de a kipattanó Paulinhót találta meg, aki az üres kapuba passzolt. 2-0

A hosszabbításban pedig Suarez egy rabonás gólt lőtt, a labda biztosan túljutott a gólvonalon, a játékvezető azonban nem adta meg a gólt.

A második játékrészből alig telt el másfél perc, és Suarez utólag vigasztalódhatott, hiszen Sergi Roberto jobb oldalról érkező éles beadására az uruguayi érkezett és belsőzött a Deportivo kapujába. 3-0

A 67. percben Messi szabadrúgásból újra eltalálta a kapufát, nem volt szerencséje ma este az argentin zseninek.

A 69. percben pedig Suarezt buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Messi hajtotta végre, de Ruben Martinez kitornászta a tizenegyest.

A 75. percben Jordi Alba találta el a kapufát, ami visszapattant Paulinhóhoz, a brazil pedig az üres kapuba belsőzött. 4-0

A Barcelona 4-0-s győzelmével továbbra is magabiztosan vezeti a spanyol bajnokságot, nem kevesebb, mint 11 ponttal az eggyel kevesebbet játszó Real Madrid előtt, akikkel december 23-án El Clasicót vívnak.

Ha nem indul, kattints a youtube által felajánlott videóra: