Ki váltja Arséne Wengert? Sztáredzők és korábbi játékosok is a jelöltek között

Hozzászólások()
Getty/Goal
Az Arsenal menedzsere bejelentette, hogy távozik a szezon végén. Épp ezért megnéztük, hogy kik közül kerülhet ki a francia edzőlegenda utódja.

  1. Getty Images

    Joachim Löw

    Az 58 éves szakvezető 2014-ben világbajnoki címig vezette Németországot, Oroszországban pedig ennek a megismétlésére készül.

    Klubszinten ugyan már régen bizonyított, és a Stuttgart valamint a Fenerbahce sem tartozott az ő irányítása alatt Európa elitjéhez, de a német válogatottnál végzett munkája okán mégis érdemes a legjobbak között emlegetni. 

    Érdekesség, hogy az ügynöke képviseli a jelenleg az Arsenalt erősítő Mesut Özilt és Shkodran Mustafit is.

  2. Getty Images

    Manuel Pellegrini

    Manuel Pellegrini 2014-ben bajnoki címet nyert a Manchester City-vel, jelenleg pedig a kínai  Hebei China Fortune csapatát irányítja.

    A chilei szakvezető komoly tapasztalattal rendelkezik a legmagasabb szinten, de a megítélését árnyalja, hogy a Real Madridnál és a Manchester City-nél sem ragaszkodtak hozzá.

    Az Arsenal vezérigazgatója Ivan Gazidis azonban tavaly már találkozott a 64 éves edzővel...

  3. Massimiliano Allegri

    A Juventus edzője már most különösen népszerű az Arsenal szurkolók körében, miután a csapata búcsúztatta az ősi rivális Tottenhamet a Bajnokok Ligájában.

    Viszont ami leginkább mellette szól, azok a Torinóban elért kiemelked eredmények. A 2014-es kinevezése óta Allegri három bajnoki címet és három olasz kupát nyert a Juventusszal, emellett pedig kétszer is Bajnokok Ligája döntőbe jutottak.

    Az olasz mester taktikai repertoárja rendkívül széles, és bármikor képes alkalmazkodni a körülményekhez. Az Arsenal szurkolói sokszor pont ennek a hiányát kérték számon Arséne Wengeren. 

  4. Getty Images

    Carlo Ancelotti

    A Bayern Münchentől ősszel menesztett olasz szakember már egyeztetett idén Ivan Gazidsszel, és ő az egyik legesélyes jelölt az Arsenal kispadjára.

    Ancelotti korunk egyik legsikeresebb edzője: az AC Milan csapatával kettő, míg a Real Madriddal egy Bajnokok Ligáját nyert, emellett több országban is bajnoki címre vezette aktuális csapatát. Már Angliában is bizonyított, hiszen 2010-ben a Chelsea-vel gólrekorddal végzett az első helyen.

    Az emberközpontú irányítási elveit sokra tartják, de a módszerei nem jöttek be a Münchenben. 

  5. Getty

    Thomas Tuchel

    Ismét egy edző, akivel az Arsenal már korábban felvette a kapcsolatot, mégis kicsi az esély a német kinevezésére.

    Ennek a legfőbb oka, hogy Tuchel rendkívül rossz kapcsolatot ápol az Arsenal jelenlegi vezető játékosmegfigyelőjével, akivel még Dortmundban kaptak össze, valamint ő most a legesélyesebb a PSG kispadjára is.

    Tuchel a látványos futballjával rendkívül sok rajongóra tett szert Dortmundban, és alighanem az Arsenal szurkolói sem bánnák, ha az attraktív futball Wenger távozásával sem hagyná el a csapatot.

  6. Getty

    Leonardo Jardim

    A portugál szakvezető a 2016/17-es szezonban bravúrosan a PSG-t megelőzve nyerte meg a francia bajnokságot az AS Monaco csapatával, ráadásul többek között a Manchester City-t is kiejtve egészen a Bajnokok Ligája elődöntőig masírozott a gárda.

    A csapatnál töltött négy éve alatt a legjobb játékosai távozása után Jardimnak többször is újjá kellett építenie a Monacót, miközben olyan remek fiatal játékosok fejlődtek az irányítása alatt, mint Thomas Lemar, Tiemoue Bakayoko és Kylian Mbappé.

    A fentiek miatt Jardim kísértetiesen emlékeztethet minket egy bizonyos Arséne Wengerre...

  7. Getty Images

    Brendan Rodgers

    Rodgers 2014-ben nagyon közel került ahhoz, hogy ő legyen az az edző, aki 1990 után ismét bajnoki címet képes nyerni a Liverpoollal, de az utolsó fordulókban a csapat összeomlott és végül a Manchester City lett a befutó.

    A Liverpool az ő irányítása alatt helyenként elképesztően látványosan futballozott, de Luis Suárez távozása, és néhány rosszul sikerült igazolás után a csapat visszaesett, és Rodgers végül menesztésre került.

    Az észak-ír szakember ezt követően a Celtic csapatát vette át, ahol első évében minden lehetséges trófeát megnyert Skóciában, és jelenleg is ennek a megismétlésére készül. Méghozzá rendkívül vonzó futballal. 

  8. AA

    Julian Nagelsmann

    Julian Nagelsmann 28 évesen lett minden idők legfiatalabb vezetőedzője a Bundesligában.

    Első félszezonjában megmentette a kieséstől a Hoffenheimet, tavaly pedig Bajnokok Ligája selejtezőt érő helyre vezette a csapatot.

    Bár a német még most is fiatalabb, mint néhány Arsenal játékos, az biztos, hogy ő az egyik legmagasabbra értékelt edzőtehetség Európában.

  9. Greg Bartram

    Patrick Vieira

    Vieira, aki az Arsenal csapatkapitánya volt a 2004-es veretlenül megnyert bajnokság idején, jelenleg a New York City FC csapatát irányítja.

    A francia játékos már többször is elmondta, hogy szívesen visszatérne edzőként az Arsenalhoz, ahol a szurkolók a játékosmúltja miatt továbbra is rendkívüli módon tisztelik.

     

  10. Getty Images

    Mikel Arteta

    Arteta 2016-ban az Arsenal játékosaként vonult vissza, majd csatlakozott Pep Guardiola edzői stábjához a Manchester City-nél.

    Bár a vezetőedzői kinevezőse jelenleg elég valószínűtlennek tűnik, az tény, hogy Arteta hatalmas szerepet vállalt abban a szakmai munkában, amelynek köszönhetően a Manchester City hatalmas fölénnyel tudta megnyerni a Premier League-et.