Thomas Tuchel nem állhat a Bayern München rendelkezésére a Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírásának első mérkőzésén, így a stábtagok közül Lőw Zsoltra is nagy feladat hárul a Manchester United ellen.
Következő mérkőzések
Kedden megkezdődik a 2023/24-es Bajnokok Ligája szezon, a Bayern München által is foglalkoztatott Lőw Zsolt egyesülete pedig szerdán a Manchester United ellen lép pályára. Thomas Tuchelt még az előző kiírásban a Manchester City ellen vívott negyeddöntős párharc müncheni visszavágójának hajrájában állították ki, így a jelenlegi szabályok értelmében nem ülhet le a kispadra következő UEFA által rendezett kupamérkőzésen.
A német edző a mérkőzés napján nem mehet be az öltözőbe és semmilyen módon nem tarthatja a kapcsolatot a csapatával, így a lelátóról figyeli majd az eseményeket. A kispadról Lőw Zsolt és Anthony Barry irányítja majd a bajorokat, a Nemzeti Sport értesülései szerint utóbbi fogja átvenni a német szakember feladatait. Lőwnek taktikai döntések meghozatala lesz a feladata, valamint a cserék menedzselése.
A magyar szakember és Thomas Tuchel már régóta "kéz a kézben" járnak egyik klubtól a másikhoz. Lőw Zsolt a Paris Saint-Germainnél, a Chelseanél és jelenleg a Bayern Münchennél is a tehcnikai stáb tagja.
Kinek adnád 2023-ban az Aranylabdát?
Köszönjük, hogy szavazott.
Kinek adnád 2023-ban az Aranylabdát?
